Sport

2015.01.22. 14:05

Klausz Kristóf egy harmadik hellyel kezdte az idényt a 32. Jänner Rallyen

Klausz Kristóf, a tizennyolc esztendős raliversenyző pazar évet zárt tavaly, amit idén lehetőség szerint szeretne lekörözni.

Heffler Péter

A pápai Klausz Kristóf éli a tizenévesek mindennapjait, jövőre végez a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskolában és mellette ralizik. Utóbbi már egyáltalán nem mondható hétköznapi elfoglaltságnak, akkor pedig igazán különleges, ha személyében az ország egyik legjobb pilótájáról van szó. A tizennyolc éves Klausz Kristóf tavaly debütált a rali világában és máris hangzatos sikereket ért el. A pápai versenyző remekül indította ezt az évet is, a 32.Jänner Rallyen navigátorával, Kecskeméti Balázzsal a harmadik helyet szerezte meg az Eb és az Osztrák Bajnokság RC 3 kategóriájában is.

- Mióta versenyzel?

- Hét éves voltam, amikor először gokartba ültem, tíz évesen pedig már javában ismerkedtem az autózással, majd tizenhárom évesen jött egy hátsókerekes BMW és a különféle szlalom és rali versenyek. Azonban komolyabban csak a tavalyi évben kezdtük felépíteni magát a ralizást.

- Mióta versenyzel Kecskeméti Balázzsal?

- Egy ismerősöm ajánlotta annak idején, melyet követően felvettük vele a kapcsolatot, majd hamar döntöttünk is a közös folytatás mellett. A tavalyi év elején volt az első közös versenyünk a Janner-rallyen, ahol nem csak a navigátorom, hanem az autó is vadonatúj volt.

A Klausz Kristóf (a képen jobbra) – Kecskeméti Balázs duó egy éve versenyez együtt, mely idő alatt remek eredményeket értek el. Idén máris egy harmadik hellyel nyitottak a 32. Janner Rallyen a Clio R3-assal.Fotó: Pataki Gyula

- Mennyire vagy elégedett az autóval, így egy év távlatában?

- Nagyon tetszik! Egy probléma van vele, hogy ezt a modellt sajnos már nem fejlesztik tovább, mert jön az új Clio és a Citroen is, amik turbós autók és nagyon jól sikerültek. Borzasztó nehéz lesz idén versenyre kelni velük.

- Milyen volt a Clio előtti autód?

- Egy nagy teljesítményű BMW-vel versenyeztem, ami mellett a ralikrosszon is egy ilyen típussal álltam rajthoz, illetve a Junior Kupában egy Suzuki Swifttel indultam.

- Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

- Tavaly az osztrák bajnokságban a második helyen végeztünk, a magyar bajnokságban pedig a harmadik helyen zártuk az évet. Egyértelműen ezek a legkedvesebbek.

- Mik a tervek erre az évre?

- Mindig rövid távra tervezek, így egyelőre az idei évre van meg az elképzelés. Eszerint szeretnénk egy Eb-szezont teljesíteni, körülbelül hat-hét futammal, valamint az osztrák, illetve a magyar bajnokságban is lehetőség szerint végig versenyezni. Csak akkor szeretnénk eltérni ettől a tervtől, ha a versenyek időpontja ütközik.

 

Versenyző mondta a versenygépéről

- Egy RS Clioból épített, kétezres szívómotorral rendelkező, szinte minden alkatrészében versenyautó - kezdte Klausz Kristóf. - Az idény elején, amikor vadonatúj a motor és versenybenzinnel van használva, akkor közel kettőszázötven lóerős, de ez az év végére, ahogy fárad a gép, kettőszázharminc lóerőre csökken - tette hozzá az ifjú pilóta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!