Sport

2015.03.04. 09:01

Asztalitenisz: Ismét közel volt a bravúr

Bakonyjákó - A Bakonyjákói Asztalitenisz Kör újonc csapatként azt tűzte ki célul, hogy pozitív mérleggel zárja a megyei asztalitenisz-bajnokságot. Nyőgér István csapatvezető szerint jelenleg is reális esélyük van ennek elérésére.

Polgár Tibor

A Bakonyjákói Asztalitenisz Kör (a Jákó-Klub Egyesület asztalitenisz szakosztálya) a 2014/2015-ös szezonban először jutott el a megyei élmezőnyig. A helybélieken kívül a pápai Tarczy DSK-ból megmaradt aktív játékos, Ujvári István is erősíti a csapatot, továbbá a bajnokság közben sikerült újraaktivizálni Győrffy Tamást, aki ugyancsak tarczys vendégjátékosként segít. – A több sima győzelem mellett mindkét félévben karnyújtásnyira voltunk egy-egy igazán nagy bravúrtól – tájékoztatta a Naplót a szakosztály- és csapatvezető.

– Az ősszel csak egy hajszállal, 10-9-re kaptunk ki a tavalyi bajnok és idén is hasonlóan erős Magyarpolány Községi SE csapatától, akiknél két megyei bajnok, Illés Mihály és Ficzay István is játszik. Előbbitől Nyőgér József és Sütő Gyula is csak a döntő szettben kapott ki. Utóbbi egyébként 72 évesen a megyei legeredményesebbje a 70 év fölöttiek között. A legutóbbi fordulóban pedig az idei mezőnyben a legtöbbet erősödött Várpalotai Bányász SK csapata ellen is csak egy meccs hiányzott a csapatgyőzelemhez. Ők a második félévet már a tabella éléről kezdték, és a fő esélyesek az idei csapatbajnoki címre – fűzte hozzá Nyőgér István.

A Bakonyjákói Asztalitenisz Kör csapata. Balról jobbra: Ujvári István, Sütő Gyula, Nyőgér István, Győrffy Tamás, Nyőgér József és Nyőgér János. Fotó: Horák Gábor

A csapatmérkőzés 4x4 egyéni, egy páros, egy ifjúsági páros, valamint egy ifjúsági egyéni mérkőzésből áll. A legutóbbi összecsapás érdekessége, hogy a „döntő" mérkőzés éppen a két szakosztályvezető között zajlott – tudtuk meg Nyőgér Istvántól. Noha az őszi félévben a bakonyjákói csapatkapitány legyőzte várpalotai társát, a tavaszi visszavágón viszont a korábbi NB III-as Mikó András kerekedett felül, amivel kiegészítette a két húzóemberük, Felleg Gábor és Józsa Gábor győzelmeit a csapat sikeréhez.

Pápa és környéke asztaliteniszezői számára a következő szezonra nézve is körvonalazódnak új tervek. – A Pápai Sportegyesülettel korábban kerestük az együttműködés lehetőségét, azonban választ se kaptunk. Most már tudjuk, hogy miért – utalt a nemrég kirobbant sportbotrányra Nyőgér István, akit a Tarczy DSK-ban továbbra is edző sporttársak felkértek a további szervezésekben való aktív közreműködésre. Mint mondta, kialakulóban van egy új, Pápa és környéke asztaliteniszezőit összefogni kívánó egyesület. Akik szívesen bekapcsolódnának az egyesületbe, azokat szeretettel várják a tervezett megalakulásra, mely március 22-én délelőtt tíz órakor kezdődik a Tarczy Lajos Általános Iskola tornatermében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!