Sport

2017.02.26. 15:50

Így látták a mesterek

Veszprém - Így látták az edzők a Telekom Veszprém-Wisla Plock kézilabda Bajnokok Ligája mérkőzést.

B. Virág Rita

Piotr Przybecki, a vendégek mestere - Nem játszottunk túl jól az első félidőben, sokallom a tizennyolc kapott gólt. A Veszprém rendkívül erős itthon, és nehezen vettük fel a ritmust.

Több száz százalékos helyzetet is elvétettünk Miklerrel és Aliloviccsal szemben. A találkozó folyamán próbáltunk lehetőséget adni a fiataloknak, hogy minél több tapasztalatot szerezzenek és ezt kamatoztatni tudják a jövőben.

Javier Sabate edző megdicsérte csapata teljesítményét
Fotó: Penovác Károly

Javier Sabate, a Veszprém szakvezetője - A Plock egy remek csapat, igaz, első évét kezdte meg itt az edző, de jó eredményeket ér el ebben a szezonban. Nekünk első félév nehéz volt, akadtak problémáink, de ahogy mondtam, a másodikra helyezzük a hangsúlyt, itt szeretnénk kimagaslóan teljesíteni.

A Plock ellen ezúttal is a védekezés volt a kulcs, Zsitnyikov megállítása volt a legfontosabb feladat számunkra. A hátsó alakzatunk remekül működött. A jó védekezésnek köszönhetően gyorsan tudtunk támadni, több indításgólt szereztünk, különösen jól teljesített Marguc és Ugalde. Látható az eredménye annak, hogy kevesebb az utazás, többet tudunk edzeni, pihenni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!