Sport

2014.09.19. 12:15

Idegenbe utaznak a veszprémi focisták

A labdarúgó NB III nyugati csoportjában a tabella utolsó előtti helyén szerénykedik a Veszprém FC.

B. Virág Rita

A veszprémiek legutóbb a Tatabányával mérkőztek meg, de hazai pályán nem sikerült begyűjteni az első győzelmüket, 2:2-es döntetlenre végződött a találkozó.

– Az első játékrészben a vártnál jobb teljesítményt nyújtott a Tatabánya, mi meg kicsit bealudtunk. Aztán szünet után feljavultunk, de számtalan ziccert, helyzetet kihagytunk, és több olyan hibát is vétettünk, amit előző-leg egész héten gyakoroltunk – összegzett Simon Attila, a VFC szakvezetője.

A Veszprém a hétvégén a III. Kerület otthonába utazik. A fővárosiak jelenleg hetedik helyen állnak a tabellán, stabil középcsapat benyomását tükrözi eddigi szereplésük.

– E heti riválisunk igazi fekete ló számunkra. Az előző évadban nem a mi csoportunkban szerepelt, így aztán nem sokat tudunk róla. Szeretnénk a saját ritmusunkban futballozni, és a saját elképzeléseinket ráerőltetni házigazdánkra, így talán többre jutunk, mint előzőleg – mondta el a tréner.

A VFC keretéből hiányzik majd Nagy Bálint, aki eltiltását tölti. Egész héten betegséggel bajlódott Zsélyi Benedek, aki emiatt ugyancsak nem léphet pályára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!