Sport

2014.08.26. 10:40

Húsz órás kaland vár az MKB-MVM Veszprémre

Szerény számítások szerint húsz órás kaland vár szerdán az MKB-MVM Veszprém KC férfi kézilabdázóira a SEHA-Liga első fordulójában - utazás a végtelen országutakon.

B. Virág Rita

Szerdán hivatalosan is megkezdődik a 2014/15-ös idény az MKB-MVM Veszprém KC férfi kézilabda együttes számára. Azonban nem mindennapi kalanddal indul az évad.

Attól mondjuk még senki sem esik hanyatt, ha Újvidékre kell utazni. Veszprém és a vajdasági város távolsága az útvonaltervezők szerint nagyjából 410 kilométer, amit autóbusszal öt óra alatt lehet megtenni. Viszont, ha egy nap alatt kell letudni a távot oda és vissza, úgy, hogy közben egy SEHA-Liga meccset is le kell játszani, az már nem mindennapi kihívást jelent.

Carlos Ortega tanítványai szerda reggel 7.30 órakor vágnak neki a szerbiai útnak. Rövidebb szünetekkel úgy tervezik már Újvidéken ebédelnek. A mérkőzés a tervezettnél másfél órával később kezdődik majd, vagyis 19.30 órakor, így marad egy kis ideje a társaságnak a pihenésre. A meccset követően tíz, fél tizenegy között tud majd hazaindulni a csapat, vagyis várhatóan hajnali fél négy körül érkezik meg. Aztán nem sok idő marad a regenerálódásra, mert vasárnap már itt az újabb csata, ráadásul a Szeged ellen.

Szerbiában a Vojvodina ellen csakis a győzelem az elfogadható (Fotó: Penovác Károly)

A bakonyiak egyébként győzelmi reményekkel vágnak neki az idénnyitónak. A szerb rivális egyáltalán nincs egy súlycsoportban a Veszprémmel. Ez kiderült már a felkészülési időszakban, amikor a Szeged találkozott vele tesztmérkőzésen. Itt a Tisza-partiak 39:17-re verték a vajdasági gárdát.

Az MKB-val kapcsolatos hír, hogy a Füred ellen térdsérülést szenvedett Lékai Mátéra várhatóan három hét kényszerpihenő vár majd, mert szerencsére nem olyan súlyos a baj.

Fontos információ, hogy lapunk élőben tudósít majd a vasárnapi Szuperkupáról, a Veszprém–Szeged ütközet minden érdekes pillanatáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!