Sport

2014.08.15. 11:10

Hazai meccsek a rajtnál

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság nyugati csoportjában mindkét Veszprém megyei csapat szombaton kezdi meg a szezont.

Novothny Ottó

A Balatonfüred harmadosztályú labdarúgócsapatából három meghatározó játékos távozott az elmúlt szezon végén, a helyükre heten érkeztek.

– Elkészült a pályánk, így már néha tudtunk rajta edzeni, hiszen a felkészülés alatt albérletben voltunk – kezdte Pető Tamás, a BFC mestere.

– Sajnos azonban füves edzőterületünk nincs, csak műfüves, az pedig különösen kánikulában nem túl kellemes környezet, ráadásul az ízületeknek sem tesz jót. Arról nem beszélve, hogy azon az utánpótláscsapatainkkal is osztoznunk kell. Az elmúlt két hetünk mindezek ellenére jól sikerült, nagyon bízom benne, hogy a korábbi életvitelbeli problémák többet nem jönnek elő. Megjegyzem, hasonlóval korábban nem találkoztam, ezért is lepett meg ez a tapasztalat. Én is voltam fiatal, tudom, a nyár miről szól, de ha valaki csinál valamit, arra kell törekednie, hogy azt a lehető legjobban csinálja. Fogalmam sincs, mire leszünk képesek, számomra is csak az első néhány forduló után dől el sok kérdés. Természetesen bizakodó vagyok, annak ellenére, hogy a mezőny szerintem nagyon megerősödött. A Tatabányát nem kell senkinek bemutatni, de a Rákosmente társulatában is rutinos futballisták kaptak helyet. Nem beszélve a többi hagyományosan jó vetélytársról: BKV Előre, Budaörs, Dorog, hogy csak néhányat említsek. A Mosonmagyaróvár igazi mumusunk, mindig nehéz meccseket játszunk velük. Csak olyan közhelyet tudok mondani, hogy a jó bajnoki kezdés borzasztóan fontos, mi erre fogunk mindenképpen törekedni. Ennek megfelelően győzelemmel szeretnénk indulni a bajnokságban.

A balatonfürediek izgalommal várják a hétvégi bajnoki rajtot (Fotó: Penovác Károly)

A veszprémiek elkerülték ugyan a kiesést a legutóbbi bajnokságban, de már akkor tudni lehetett, hogy alapos változásokra van szükség a játékoskeretben, ha továbbra is ebben a ligában akar küzdeni a csapat.

– A felkészülés elején kettős célunk volt: megerősíteni és bővíteni a keretet – mondta Simon Attila, a VFC szakvezetője.

– Ez megtörtént, ezt követően az volt a feladat, hogy a régieket és újakat fizikálisan, taktikailag, mentálisan nagyjából egy szintre hozzuk. Azt hiszem, ezen a téren is nagyot léptünk előre. Az utolsó tesztmeccsünk Ajkán nem túl jól sikerült, de nem okozott gondot, hiszen a 7:1-es vereség ellenére pontosan tudtuk, hogy nem vagyunk a megfelelő állapotban. Biztos vagyok benne, hogy megerősödött a mezőny, ami a szabályoknak is köszönhető. Idegenlégiós nem lehet a játékosok között, illetve több fiatalt is kötelező szerepeltetni. Az első három fordulóban sok minden kiderül, többek között rólunk is. Szeretnénk remek csapatjátékkal pótolni azt a tudást, amit Hevesi-Tóth távozásával elveszítettünk. Fiatalos lendületet várok a csapatomtól, erőszakos játékot és rengeteg futást. Természetesen ifjúságunkkal párhuzamosan időnként kicsit kiszámíthatatlanok is lehetünk. A szezonnyitón természetesen győzelmet várok, bízom az elvégzett munkában és abban, hogy ez visszaköszön a Csepel elleni összecsapáson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!