Sport

2014.09.11. 11:05

Győzelemre fel! - Az Ajka a Balmazújvárost fogadja

Újra hazai pályán szerepel a megye egyetlen másodosztályú labdarúgó-együttese – az FC Ajka szombaton a tabella utolsó helyén álló Balmazújvárost fogadja.

B. Virág Rita

Az Ajka az eddigi négy fordulóban három pontot szerzett, igaz a legutóbbi három mérkőzésen a mezőny legerősebbjeinek kikiáltott alakulatokkal találkozott. A múlt héten épp a listavezető Vasas otthonában szenvedett 2:0-s vereséget.

– Úgy vélem, a Vasas a mezőny legjobb formában lévő együttese, nem véletlenül pályázik a bajnoki címre is – kezdte Klement István, az FC Ajka szakvezetője. – Tisztességgel helytálltunk, sajnálhatjuk azt a két figyelmetlenséget, amikből a gólokat kaptuk. A mérkőzés pozitívumaként megemlíthetjük, hogy előttünk is adódtak lehetőségek, jó lett volna, ha kihasználjuk azokat.

– Szombaton a táblázat utolsó helyén szerénykedő Balmazújváros lesz az ellenfél.

– Senkit se tévesszen meg ellenfelünk eddigi szereplése, hiszen a Mezőkövesddel, a Gyirmóttal és a Vasassal találkozott, ahogy mi. Legutóbb pedig pontot szerzett a Siófok ellen. Persze ettől függetlenül a pontszerzés a célunk.

Az FC Ajka (tízes számmal Lattenstein) ismét hazai pályán szerepel, a Balmazújvárost fogadja (Fotó: Penovác Károly)

– Mire kell majd odafigyelni?

– Szerencsére a bajnoki mérkőzések felvételei fent vannak az MLSZ erre kiala-kított felületén. A videókat kielemezve a Balmazújváros igen jól szervezett társaság, a pontrúgásai kifejezetten életveszélyesek, de az egykori NB I-es játékosokat is ki kell emelnem, akik ügyesen váltogatják a játék ritmusát. Elöl pedig villámgyors támadókkal rendelkezik, ami a védelmünk dolgát alaposan megnehezíti.

– Többen is maródiak, de eltiltottuk is van.

– Köles Jánost még a Vasas ellen állították ki, így ő biztosan nem játszhat. A fegyelmi bizottság két meccsre tiltotta el. Rajos Gábort porcsérüléssel operálták, ezért rá sem számíthatok, Csordás Szabolcs pedig a Vasas ellen sérült meg. A többiek szerencsére rendelkezésre állnak.

 

Hazai pályán ketten bemutatkoznak

Hazai pályán először szerepel az FC Ajka színeiben Varga Gábor, akit még a Videoton elleni Ligakupa-mérkőzés előtt igazolt le a klub. A 29 esztendős középpályás a Vasas ellen már szerepelt, kilencven percet kapott Klement Istvántól Kalász Milán ajkai születésű fiatalember, aki a szombathelyi Illés Akadémián nevelkedett. A 22 éves labdarúgó ugyancsak középpályás. Ő még egyáltalán nem szerepelt ajkai színekben, így ha pályára lép, neki ez lesz a debütálása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!