Sport

2015.02.17. 16:30

Füredi teremlabdarúgó-bajnokság: A Popeye a bajnok

Szepezdtől Peremartonig a megye jelentős részéből fogadott csapatokat a város téli teremlabdarúgó-bajnoksága, amely nagy küzdelem után ért véget. Meglepetések, eredmények, gólok.

Horváth Gábor

A selejtezőket is beszámítva másfél hónapon keresztül zajlott a küzdelem a füredi teremlabdarúgó-bajnokságban. A viadalon 32 együttes feszült egymásnak hétvégéről hétvégére. Régi és új arcok egyaránt, a szervezők örömüket fejezték ki, hogy idén nőtt a résztvevők létszáma, ráadásul a rutinos játékosok mellett sok volt a fiatal.

– Többen máris jelezték, hogy jövőre is jönnek. Boldogok vagyunk, hogy ilyen sok csapat nevezett, a színvonallal sem volt gond, ráadásul a nézőszám is magas volt – nyilatkozta lapunknak Mező Béla, a Balatonfüred Kispályás Labdarúgó Szövetség elnöke, aki elmondta: az első helyezettek serleget és aranyérmet kaptak, s a többi dobogós is éremjutalmazásban részesült. De lássuk, kik szerepeltek a legjobban!

A Popeye Laguna FC (világos mezben) a Red Scorpions Pécsely elleni magabiztos győzelemmel biztosította be bajnoki elsőségét (Fotó: Penovác Károly)

– Az első osztály élmezőnye a végjátékban alakult ki. A Pancserek a negyedik helyről jött fel a másodikra, mivel a két nagy rivális, a Racer és a Bádogos döntetlent játszott egymással. A Popeye a Red Scorpions ellen korábban bebiztosította bajnoki címét. A második vonalban a La Riva legyőzte a Korona Panziót, s ezzel aranyérmes lett, a második helyre a Favorit futott be. A harmadosztályban a Döme-Borház utolsó mérkőzésétől függetlenül bajnok volt, a negyedikben pedig a mezőny egyetlen hibátlan csapata, a Pocca Pince ünnepelhetett – foglalt össze Mező Béla, aki hozzátette: a balatonfüredi kispályás sorozat a Március 15-i kupával, majd az áprilisban rajtoló műfüves szabadtéri bajnoksággal folytatódik.

A téli bajnokság végeredménye, I. osztály: 1. Popeye Laguna FC 16 pont, 2. Pancserek 14, 3. Bádogos 13, 4. Racer 12, 5. Füred Fanatics 10, 6. Nívó 8, 7. Red Scorpions 3, 8. Pokol Team 3.

II. osztály: 1. La Riva 19, 2. Favorit 17, 3. Korona Panzió 14, 4. Peremarton SC Berhida 11, 5. Balatonszőlős 7, 6. Balaton Alarm 5, 7. Globo-Gym 3, 8. Vasmadarak 2.

III. osztály: 1. Döme Borház 18, 2. Atom Anti 14, 3. Pécsely Up 13, 4. Cselzi FC 11, 5. Csopak Junior 11, 6. Hajnalcsillag ABC 10, 7. Füred Junior 3, 8. Tótvázsony U-21 0.

IV. osztály: 1. Pocca Pince 21, 2. Gyaka FC 13, 3. Zibunda 12, 4. FC Next 11, 5. Vitaking 8, 6. Balatonszepezd 7, 7. Szentantalfa U-21 6, 8. Szepezd Junior 1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!