Sport

2014.12.15. 20:10

Fiatalok és sikeresek - Iskolásokat és testnevelőket ismertek el

Veszprém - A kiemelkedő teljesítményt nyújtó városi és megyei diáksportolókat és testnevelőket díjazták hétfőn a Simonyi iskolában a hagyományos diáksportünnepségen.

Marton Attila

Az elmúlt tanévben ismét nagy számban nyertek diákolimpiai bajnoki címeket a veszprémi diákok, valamint sokan végeztek közülük dobogós helyen. A középiskolák közül kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Vetési Albert Gimnázium és az ajkai Bródy Imre Gimnázium, míg az általános iskolák között a veszprémi Báthory István és Hriszto Botev, valamint az ajkai Fekete István Vörösmarty Mihály iskola tanulói.

A 2013- 2014-es tanév legeredményesebb diáksportolója címet Bácskay Zsófia Matild, a Medgyaszay Szakközépiskola és Gimnázium tanulója vehette át. A fiatal súlylökés, diszkosz- és kalapácsvetés sportágban is első helyen végzett, valamint kalapácsvetésben bronzérmet szerzett a kínai Nanjingban rendezett ifjúsági olimpián. Az évzáró ünnepségen az előző tanév országos diákolimpiai döntők egyéni versenyében, valamint csapatversenyeiben első helyezést elérő tanulókat is díjazták. A sportoló diákok mellett az őket felkészítő pedagógusokat és edzőket is díjazzák, idén 14 felkészítőt ismertek el a diáksport területén nyújtott kiemelkedő testnevelői tevékenységért.

Porga Gyula polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, a sportba fektetett energia többszörösen megtérül.

Hozzátette, a gyereksportolók példát mutathatnak a környezetükben, és kortársaikat is ösztönözhetik a sportolásra. A városvezető a győzteseknek azt kívánta, próbálják megtartani az első helyet, a dobogó második és harmadik fokán végzőket pedig arra biztatta, az előttük álló versenyeken célozzák meg az első helyet.

Rádics Balázs, a Magyar Diáksport Szövetség ügyvezető igazgatója úgy vélte, a most iskolás korú gyerekek szerencsések, mert számos lehetőségük van a sportolásra a mindennapos testneveléstől kezdve a diákolimpiáig, a magyar diáksport napja nevű kezdeményezéstől az iskolai egészségfejlesztő programokig.

A rendezvényen közreműködött Marosvölgyi Gergely, a Váci Mihály Irodalmi Színpad tagja, a Winners Versenytánc Együttes több formációja és a Hősök zenekar.

Az ünnepségen a szakszövetségek által rendezett Országos Diákolimpia első helyezettjei is díjakat vehettek át tizenhárom sportágban. Köztük íjászat kategóriában Kereszturi Viktória, a Báthory iskola tanulója, aki az idei Teremíjász Európa-bajnokságot világcsúccsal nyerte meg, valamint a Vetési gimnázium Babai Gábor, Kopasz Zoltán, Bús Benedek alkotta petanque-csapata. A középiskolások tagjai voltak az ifjúsági Európa-bajnokságon bronzérmet elérő csapatnak is.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!