Sport

2014.09.16. 17:00

Egresi Máté mestereket előzött meg

A megyében a legmagasabb értékszámú ifjúsági sakkozó Egresi Máté, aki két rangos nemzetközi sakkversenyen szerepelt az utóbbi hetekben.

Penk Tímea

A tizenöt éves ajkai fiú harmadik helyen végzett a keszthelyi dr. Hévízi László- emlékversenyen augusztus végén. Ez az eredmény sportolói pályafutása során fontos mérföldkő. A 97 induló között nemzetközi és Fide-mesterek is szerepeltek a rajtlistán. Máté a kilenc forduló során hatszor győzött, kétszer játszott döntetlent és egyszer veszített. A Tapolcán rendezett nemzetközi versenyen 89 induló közül a hetedik he-lyen végzett. A két versenyen összesen 105 Élő-pontot nyert, így U16-ban az országos lista nyolcadik helyére ugrott számos riválisát meg-előzve. Mivel Máté decemberben lesz 15 éves, jövőre tovább javíthat helyezésén az U16-os ranglistán. A jelenlegi 2246-os Élő-pontszámával az ajkai lakhelyű felnőtt sakkozók között első helyen áll.

A 15 éves Egresi Máté a Fide-mesteri cím megszerzésére vágyik (Fotó: Penk Tímea)

Egresi Máté az ajkai Bródy Imre Gimnázium 9. osztályos tanulója. Már négyéves korában sakkozott, amit azóta is napi szinten űz. Edzője Aczél Gergely nemzetközi mester, de sokat dolgozik önállóan is. A könyveken túl előszeretettel használja az internetes adatbázisokat és a számítógépes elemző programokat. Sokat versenyez, mind a hosszú, mind a rövid, úgynevezett rapid partikat is kedveli. Szeretné mihamarabb megszerezni a Fide-mesteri címet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!