Sport

2014.08.17. 15:15

Dévai hétfőn selejtez

Nanaking – A szombati ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a II. nyári ifjúsági olimpia a kínai Nankingban. A mezőnyben ott van a Szombathelyi Sportiskola tornásza, Dévai Boglárka.

Tóth Gábor

Hat éve a pekingi olimpián négy óráig tartott az ünnepség, és a nankingi szervezők az akkori visszajelzéseket figyelembe véve ígérték, a mostani ceremóniát közel sem húzzák el annyira, végül két óra alatt vezényelték le – számolt be a megnyitóról a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja. A műsor része volt a résztvevő nemzetek zászlainak felvonultatása. A magyar zászlót az (arany)éremre is esélyes kalapácsvető Halász Bence vitte. A felnőttek olimpiáitól eltérően az ifjúságiakén nem az egész csapatok, hanem csak a zászlóvivők vonulnak fel.

A magyar küldöttség nem képviseltette magát teljes létszámban a stadionban, az úszók hiányoztak: a vasárnapi versenyek miatt korai lefekvést rendelt el nekik edzőjük, Turi György. Köszöntőt mondott Li Hszüe-jung, az ifjúsági olimpia szervezőbizottságának vezetője, illetve Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a mintegy 60 ezer ember előtt. Előbbi – a MOB tájékoztatása szerint – elmondta, hatalmas öröm neki és segítőinek, hogy vendégül láthatják a világ legjobb fiatal sportolóit, és bízik benne, hogy mindenki kellemes emlékekkel távozik majd Nankingból.

Utóbbi pedig kijelentette: „minden adott ahhoz, hogy Nanking sikeres ifjúsági olimpiát rendezzen", egyúttal hangsúlyozta, hogy a Nankingba érkezők mindannyian szívélyes fogadtatásban részesültek. Az ifjúsági olimpiát Hszi Csin-ping kínai elnök nyitotta meg. Mellette foglalt helyet a lelátón a NOB korábbi elnöke, Jacques Rogge, Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára, illetve számos vezető politikus, közéleti személyiség. Az olimpiai zászlót nyolc korábbi felnőtt olimpiai bajnok hozta be.

A lobogó az olimpiai himnusz dallamára kúszott fel az árbocra, s az ezt követő műsor a láng fellobbanásával ért véget. Vasárnaptól augusztus 28-ig már a versenyzőké a főszerep. Magyarországot 16 sportágban – asztaliteniszben, atlétikában, cselgáncsban, kajak-kenuban, kerékpárban, kosárlabdában, ökölvívásban, öttusában, sportlövészetben, súlyemelésben, teniszben, tornában, triatlonban, úszásban, vitorlázásban és vívásban – 57 sportoló képviseli.

Összességében csaknem 3800, 15 és 18 év közötti versenyző vesz részt az ifjúsági olimpián. A népes mezőnyben ott van Dévai Boglárka, a Szombathelyi Sportiskola tornásza, aki ma mutatja be gyakorlatát a selejtező első csoportjában. Edzői Vizer Erzsébet és Rácz Gábor – utóbbi ott van vele Kínában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!