Sport

2015.02.13. 11:25

Veszprém-MAFC: Csapatként kell küzdeniük

Nagyon fontos mérkőzés előtt áll az edzőváltáson átesett HOYA Pannon Egyetem Veszprém NB I/B-s férfi kosárlabda együttese.

B. Virág Rita

A bakonyiak a MAFC II otthonába látogatnak vasárnap, s bizony a négy közé jutás szempontjából igen fontos ez a találkozó a vendégek számára, hiszen az üldözők, a Pápa és a Sopron, ott lihegnek az egyetemisták nyakán.

Ahogy arról beszámoltunk, Mérész Csaba váltotta a kispadon az eddigi edzőt, Petőfi Áront.

Mérész Csaba (balra az első) korábban egyszer már helyettesítette Petőfi Áront, azonban most a helycsere végleges (Fotó: Penovác Károly)

Az eddig másodedzőként dolgozó tréner úgy nyilatkozott, számára ez az előrelépés óriási lehetőség és igazi szakmai kihívás, amelynek igyekszik megfelelni. Látva a sorsolást, nem lesz könnyű dolga, hiszen a Veszprém az alapszakaszban még ötször játszik idegenben és csak háromszor hazai pályán. Ráadásul három játékos is a maródi, Kámán, Vertetics és Novák, így megfogyatkozva, tartalékosan kell kiállni a MAFC II ellen is.

– Nem kaphatunk ki, ám akkor lehetünk eredményesek, ha csapatként harcolunk. Nehéz meccsre számítok – hangsúlyozta az újonnan kinevezett szakvezető.

Mérész Csaba hozzátette, jóval agresszívebb védekezést szeretne megvalósítani.

- A jó védekezés az alapja a játéknak. Ha ezen javítunk, akkor képesek leszünk gyors megindulásokra. A támadásokon is finomítanék, precízebb, pontosabb játékot várok. Bízom a srácokban és remélem, mindnyájan átérzik a vasárnapi találkozó fontosságát - zárta az edző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!