Sport

2017.08.18. 17:15

Az U12-ben is játszanak már jéghokis óriások

AJKA Az idén már az U12 korcsoportban is indít csapatot az Ajkai Óriások Jégkorong Klub, tudtuk meg Becze Zoltán vezetőedzőtől.

Tisler Anna

Ajkán alig három éve honosították meg a sportágat, és máris három korcsoportban, az U8-ban, az U10-ben és az U12-ben is tudnak indítani csapatot. Az ajkaiak a 2015-2016-os évadban léptek először pályára. Az első mérkőzésüket március végén játszották, akkor még a C csoportban. Ma már közel 70 versenyzőjük van, és legalább tucatnyian csak a sport, a mozgás kedvéért járnak.

Becze Zoltán elmondta, hogy a 2016-2017-es idényben a szezon végére a B osztályban is játszottak. A két korcsoportban kuparend-szerben szervezik a bajnokságot, helyezéseket nem hirdetnek. Itt még a játék megszerettetése, a sportos életforma kialakítása, a gyakorlás a fontos. Az edzők örömmel tapasztalják, hogy az óriások szépen fejlődnek, gyakori, hogy egy meccsen több gólt lőttek, mint amennyit kapnak. A meccsek közben vendégül látják őket, jut idő a játékra, közös programokra is. Az U12-be feljutóknak komoly változást hoz a szeptember, ott ugyanis már bajnoki rendszerben versenyeznek. Náluk már pontokra, helyezésre megy a játék. A 2017-2018-as évadban a B csoportban szerepelnek a legtöbbet. A térségben több városban működik jégkorongklub, így nem kell sokat utazniuk. Az alsó tagozatos sportolókkal nem is szeretnének egy mérkőzésért órákat buszozni. Örülnek annak, hogy hamarosan kezdődik a jégcsarnok építése, így más csapatok is jöhetnek edzeni és a hazaiakkal edzőmeccset játszani.

A sportolók egy csapata a jégpályán Fotó: Györkös József

A klub minden hétköznap tart edzést, a heti ötből hármon kötelező a részvétel, de vannak, akik mindennap mennek. Becze Zoltán azt kéri minden csapattagjától, hogy annyit vállaljon, amennyit bír, mellette maradjon szabadideje is, és tudjon felkészülni a másnapi órákra.

Az edző szerint akinek tetszik a sportág, mielőbb próbálja ki. Az alap a biztos korcsolyázni tudás, de ez a jelentkezésnek nem feltétele, ott is elsajátíthatja. Tízéves korig a később kezdők is jó eséllyel felzárkózhatnak, talán még kicsit idősebb korban is.

Az ajkai óriásokkal Bakos Gábor, Dósa Dávid, valamint a székesfehérvári Alba Volán SC kapusa, többszörös magyar bajnok, korosztályos válogatott Becze Zoltán foglalkozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!