Sport

2014.12.28. 11:35

Az ifista sportmászó felnőtt bajnok lett

A sportmászó bajnokság záró fordulóját, a Padányi Kupát a hagyományokhoz hűen a városban rendezték meg az erőpróba nagyszerű hazai sikerekkel ért véget.

B. Virág Rita

A Padányi Kupa díjazása mellett a magyar bajnokság legjobbjait is kihirdették a minap megrendezett nagyszabású sportmászó versenyen.

Az ország minden szegletéből Budapestről, Szombathelyről, Nyíregyházáról, Kiskunfélegyházáról, Miskolcról, Százhalombattáról, Szegedről, Győrből érkeztek a résztvevők, sőt szlovák mászó is nevezett a megméretésre. A két nap alatt három kategóriában (gyorsasági, nehézségi, boulder) és nyolc korcsoportban másztak az indulók.

A kétnapos sportmászó viadalon három számban, nyolc korcsoportban hirdettek győztest

A házigazda, Veszprémi Sportmászó Egyesület (VESE) tagjai különösen jól szerepeltek, sőt a klub az egyletek összesített pontversenyében a második helyen zárt a Meteora Mászócsapat mögött.

Külön ki kell emelnünk Strommer Somát, aki saját korosztályában, az ifjúsági B kategóriában nemcsak mindhárom számban bajnok lett, hanem a felnőttek között nehézségiben ugyancsak a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

A serdülő Süli Tamás gyorsaságiban lett magyar bajnok, nehézségiben és boulderben pedig ezüstérmesként zárt.

Hegyes Tünde a szenior nőknél ünnepelhetett első helyezést (itt nincsenek külön számok), akárcsak Strommer László a szenior férfiak nyert bajnoki címet.

Molnár Gergely a felnőttek között megnyerte a gyorsasági számot, nehézségiben pedig harmadik lett. Torma Árpád gyorsaságiban végzett a második helyen, Strommer László pedig a harmadikon, így ebben a számban hármas veszprémi siker született. Hegyes Tünde a felnőtt nehézségiben szintén jól szerepelt, másodikként zárt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!