Sport

2014.11.24. 19:30

Az 1. FC Veszprém sokkal nagyobb arányú sikert is arathatott volna

Könnyed, nagyarányú győzelmet aratott hétfőn az 1. FC Veszprém a futsalélvonalban. A bakonyiak úgy is simán nyertek, hogy sok helyzetet elszórakoztak.

Horváth Gábor

1. FCV–Rubeola FC 10:4 (4:1)
Veszprém, 700 néző. V.: Takács, Kovács, Puskás.
1. Futsal Club Veszprém: Sárdi – Finta, Tatai, Boromisza G., Gulyás. Csere: Reveland (kapus), Bényi, Németh, Boromisza D., Tar, Vas, László. Edző: Madarász János. Ru-beola FC Csömör: Varsányi – Józsa, Szűcs, Kovács, Varga. Csere: Horváth (kapus), Jenei, Szécsi, Sárközi, Szabó, Maruzsi, Smeló, Husz, Tősér. Edző: Smeló Dávid.

A veszprémiek abszolút esélyesként várták a találkozót, a házigazda a tabella harmadik, a Rubeola a nyolcadik helyén állt a meccs előtt.

A bakonyiak (balra Tar, középen Bényi) nem igazán tudtak felpörögni, így is tízszer találtak be (Fotó: Penovác Károly)

A papírformának megfelelően a bakonyiak rögtön a kapujukhoz szegezték vendégüket. Gyorsan vezetést szerezhetett volna az 1. FCV, de a lehetőségek sorra kimaradtak. A kilencedik percben váratlanul veszélyeztetett a fegyelmezett Csömör, Sárdinak nagyot kellett védenie egy kontra után. Két perccel később megint helyzetbe került a Rubeola, Sárdi arcáról pattant ki a labda, majd nem sokkal később a hazai kapus vetődve hárított.

A másik oldalon Tatai lövésébe ugrott bele Varsányi, aki viszont a 13. percben már tehetetlen volt. Tatai passzát Gulyás Márk sarkalta a rövidbe, 1:0.

Ugyanebben a percben Tatai Boromisza Gábornak is gólpasszt adott, 2:0.

A 17. percben Bényi Kálmán lőtt nagy erővel, a kapus pedig ügyetlenül nyúlt a labdához, 3:0.

A 19. percben Tatai József csúsztatott fejjel a kapus felett a hálóba, 4:0.

Két másodperccel a félidő vége előtt Sárdi kijött a kapujából, de a Veszprém elpasszolta a labdát, amelyet Józsa kapásból, a saját térfele közepéről egyből a kapuba vágott.

Még ő is meglepődött a gyors „akción”, mindenesetre szépített a Rubeola, 4:1.

Fordulás után újra betaláltak a vendégek, Szűcs lőtte ki a hosszú sarkot a 22. percben, 4:2.Nem sokáig volt ez az állás, a 23. percben Tatai nyeste be a labdát, Boromisza Gábor nem hibázott, 5:2. A 24. percben Tar passzát Vas Ádám lőtte közelről a kapuba, 6:2.

A 27. percben Boromisza Dániel volt az ítélet-végrehajtó, Vas kaparta ki a gesztenyét csapattársának, 7:2. A „Boromisza-sor” a 28. percben folytatódott, ezúttal Gábor volt a befejező, 8:2.

Hősiesen védekezett a vendégcsapat, de nem sok esélye volt. A bakonyiak voltaképpen akkor találtak be, amikor csak akartak.

Azért egy-egy kósza ellentámadás is akadt, az egyik után, a 32. percben Varga szépen verte meg ellenfelét és helyezte a labdát a kapu jobb sarkába, 8:3. A 33. percben Szabó szerzett váratlanul újabb vendéggólt, 8:4.

Négy gólra csökkent a bakonyi előny, miközben simán lehetett volna tíz is köztük.

A 35. percben Németh Péter egy gyors támadás után nem hibázott, 9:4. A 36. percben büntetőt rúghattak a hazaiak, László Gábor próbálkozását azonban védte a kapus.

A 38. percben aztán Lász-ló is betalált, 10:4.

A végén Horváth kapus Tatai büntetőjét is megfogta.

A veszprémiek sokkal simábban is nyerhettek volna, igazából nem tudtak felpörögni a jóval kisebb játékerőt képviselő vendégek ellen.

 

Madarász János: Ez felháborító volt

Madarász János: – A győzelemnek örülök, de a csapatnak még sokat kell fejlődnie. Sokan nem tudják, mit jelent az, hogy élvezni a játékot. Nevetgéltek, nem tisztelték az ellenfelet, miközben felháborító, buta hibákat követtek el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!