Sport

2014.11.12. 11:35

A világranglistán hatodik Rédli már Rióról álmodik

Tapolca - Nekem kell az olimpiai érem Rióban - jelentette ki nyíltan a tapolcaiak legjobb párbajtőrözője. A világ és Európa bajnok elárulta: ezzel a céllal kel és fekszik.

Horváth Gábor

Ugyan a 2016-os, a brazíliai Rio de Janerióban rendezendő ötkarikás játékos kvalifikációs időszaka csak jövő májusban kezdődik el a vívóknál, a versenyzők már most helyezkednek , azaz igyekeznek a világkupákon (és világranglistákon) minél előkelőbb pozíciókba kerülni, s eközben a lehető legjobb formába lendülni.

A tapolcai Sz-L Bau Vívóklub párbajtőrözője, Rédli András jelenleg az előkelő hatodik helyet tudhatja magáénak a világranglistán egyéniben, csapatban viszont a magyar válogatottnak van mit javítania, hiszen kicsúszott a legjobb négyből (hatodik helyen áll).

- Rengeteget dolgoztunk, de az igazán fárasztó hetek és hónapok csak most következnek. Minden hétvégére jut verseny, úgy tűnik, hogy legközelebb csak karácsonykor utazok haza Tapolcára - nyilatkozta lapunknak Rédli András, aki a ezen a hétvégén a tallini Világkupán áll pástra.

A 31 esztendős kiválóság tavaly döntős volt Észtországban, most is hasonlóan jó eredményt vár magától. Tallin után egy gálaverseny következik Párizsban, ahová a világranglista első nyolc helyezettje kapott meghívást, a hagyományos seregszemlén Rédli most vesz részt először.

- Nagyon várom már a párizsi versenyt is, de most a Világkupák a legfontosabbak. Mindenki igyekszik majd javítani világranglistás helyezését. Jönnek az igazi vérre menő viadalok, izgalmak, ezeket nagyon szeretem. Rengeteget edzettünk az elmúlt időszakban és megmondom őszintén, elég fáradt vagyok. Ugyanakkor nem most kell csúcsformában lenni, a munka gyümölcse majd később érik be - fogalmazott.

A tapolcai versenyző idén már hivatásos katonai pálya mellett versenyez, a váltás nem tett rosszat sportolói karrierjének. Sőt, ebben az évben egyéni Európa bajnoki címet ünnepelhetett a 2013-ban csapatban világbajnok Rédli, akinek már csak az olimpiai szereplés hiányzik a dicsőséglistájáról.

- Kimondom: nekem kell az olimpiai érem Rióban. Eszerint végzem a dolgom, ezzel a céllal kelek és fekszem minden nap. A londoni ötkarikás játékokról a rotáció (a 2012-es játékokon a párbajtőr csapatviadal nem volt programban - a szerk.) miatt lemaradtam, a 2020-as tokiói olimpiáig pedig nem szeretnék várni.

Az olimpiai kvalifikáció a legtöbb sportágban összetett, s nincs ez másként a vívásban sem. A párbajtőrözőknél a legegyszerűbb az, ha kijut a csapat, mert a válogatott tagjai egyéniben is indulhatnak. A világ legjobbjai közé tartozó magyar nemzeti együttesnek (amely jelenleg a következő összeállításban szerepel: Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter) a mostani hatodik helyről vissza kell tornásznia magát a legjobb öt közé. Az igazán biztos indulási jogot akkor szerezne az együttes, ha dobogós lenne a világranglistán. Egyéniben szintén a ranglistán és a zónaversenyeken keresztül vezet az út Rióba.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!