Sport

2014.09.19. 18:30

A sereghajtó ellen javíthatnak a pápai focisták

A 2014/2015-ös bajnokságban még nyeretlen, sereghajtó Puskás Akadémia otthonában lép pályára szombat este a Lombard Pápa labdarúgócsapa az NB I 8. fordulójában.

Polgár Tibor

Két rossz formában lévő csapat találkozik 20.30-tól a felcsúti Pancho Arénában, a győzelem roppant fontos lenne a szembenálló felek számára. Különösen igaz ez a hazaiakra, akik az idei szezonban még nem nyertek bajnoki mérkőzést, az eddig lejátszott hét meccsükből ötöt elveszítettek, kétszer pedig döntetlenre végeztek. Benczés Miklós tanítványai zsinórban három vereséggel a hátuk mögött és két ponttal a nevük mellett a tabella utolsó, 16. helyéről tekintettek az élvonal 8. játéknapja elé.

A Lombardnál korántsem ilyen gyászos a helyzet, a bakonyaljaiaknak inkább az utolsó két bajnokijuk miatt lehet rossz szájízük – és nyilván a hét elején a másodosztályú Soprontól a Ligakupában elszenvedett vereség sem tett jót a hangulatuknak. Mint ismert, a sárga-feketék jó rajtot vettek az idényben, ám most úgy tűnik, hullámvölgybe kerültek, a legutóbbi három tétmeccsüket elbukták. Ennek ellenér nyolc pontjuknak köszönhetően a középmezőnyben, a táblázat 10. helyén tanyáznak, így akár a Puskás Akadémia elleni összecsapás esélyesének is tekinthetőek. Persze – ahogy mondani szokták – a papírformát a pályán is érvényesíteni kell.

A brazil Frizoni (sárga-fekete szerelésben) remélhetőleg szombaton is veszélyes lesz az ellenfél kapujára (Fotó: Penovác Károly)

– Az előző két kudarc különösen nem jött jól a csapat számára, de persze tragédiáról szó sincs – nyilatkozta lapunknak Csizmadia Csaba, a Lombard Pápa tizenkétszeres magyar válogatott futballistája. – Az MTK elleni meccs második félidejében már jól játszottunk, számos lehetőségünk volt, jobb helyzetkihasználással akár az eredményt is meg tudtuk volna fordítani. Ez jó alapot adhat a folytatásra.

A rutinos labdarúgó nagyon nehéz mérkőzésre számít a Puskás Akadémia ellen.

– Számukra ez egy létfontosságú találkozó lesz. Bizonyára mindent megtesznek majd azért, hogy megszerezzék az első győzelmüket. Nekünk nem szabad kapkodnunk, nem szabad pánikolnunk, okos és higgadt játékkal eredményesek lehetünk - fogalmazott Csizmadia Csaba.

Mint mondta, a váratlan edzőváltás a pápai játékoskeret fiatalabb és tapasztaltabb tagjain is nyomot hagyott, azonban már lezárták a történteket. – Kizárólag csak előre szabad tekintenünk, mindig a következő meccsre kell koncentrálnunk. Ha ismét sikerül pontokat szereznünk, a hangulat is sokkal jobb lesz.

 

Megvannak a pontos időpontok

A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága közzétette az NB I 10-17. fordulójának pontos menetrendjét. Eszerint a Lombard Pápa a 10. játéknapon október 5-én, vasárnap 18.30-tól lép pályára a Szombathelyi Haladás vendégeként. Ezt követően - a válogatott mérkőzések miatti bajnoki szünet után - Szűcs Lajosék október 18-án, szombaton 14 órától fogadják az élmezőnyhöz tartozó Diósgyőrt a Perutz Stadionban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!