Sport

2014.10.30. 16:55

A remek kupameccs után derbi vár az Ajkára

A szerdán majdnem NB I-es skalpot ejtő ajkai futballcsapatra hétvégén már egy teljesen másfajta kihívás vár.

Horváth Gábor

A csaknem csoda után vissza kell térni a valóságba: a cél az NB II-es tagság megőrzése. Ha úgy vesszük, a legrosszabbkor jött az FC Ajka történelmi Magyar Kupa-meccse. A rangos sorozatban először nyolcaddöntős Veszprém megyeiek akkor fogadták a címvédő, NB I-es újpestieket, amikor éppen a bajnokságban akadnak gondjaik.

A rossz idényrajtot produkáló csapat életében ez az időszak, amikor nagyon oda kell koncentrálniuk ahhoz, hogy a folytatásban ne a bennmaradásért kelljen majd harcolni a második vonalban. Zoran Kuntic vezetőedző éppen ezért szerdán érthetően tartalékolta néhány kulcsemberét. Ennek ellenérére csapatának majdnem összejött a bravúr, a társaság fegyelmezetten, harcosan játszva csak tizenegyesekkel maradt alul. A csapat minden dicséretet megérdemel, s így vélekedett Kuntic is.

Zoran Kuntic mutatja az utat. A szakember elmondta: felkészültek, most a játékosokon a sor (Fotó: Penovác Károly)

– A pályán nem látszott az osztálykülönbség a két együttes között. Nagyon bánt, hogy nem sikerült a továbbjutás, de ebből a teljesítményből lehet építkezni a jövőben – nyilatkozta az ajkaiakat mindössze két hete irányító szakember.

Az FC Ajka szombaton (13.30) a Soroksárt fogadja.

– Nagyon fontos mérkőzés vár ránk, hiszen közvetlen riválissal találkozunk. A csapat a szerdai meccs miatt nyilván fáradt kicsit, de a fiúkkal hosszan beszélgettünk az összecsapás jelentőségéről. Bízom benne, hogy megfogadták azt, amit mondtam. Most már rajtuk a sor. Ha meg tudjuk ismételni azt, amit az Újpest ellen nyújtottunk, ha megfelelő lesz a hozzáállás, nem lesz gond – fogalmazott Zoran Kuntic.

 

Alsóházi rangadóra jön a Soroksár

Alsóházi rangadónak is nevezhetjük az FC Ajka–Soroksár mérkőzést. A Veszprém megyeiek jelenleg a 13. helyen állnak a tabellán, eddig tíz pontot gyűjtöttek. A csapat az előző körben, már Kunticcal a kispadon, 1:0-ra kikapott Szegeden.

A Soroksár a 11. helyet foglalja el a tabellán, három ponttal rendelkezik többel, mint az Ajka. Legutóbb, öt vereség után, sikerült nyerniük. A fővárosi együttes a tizenegyedik fordulóban a sereghajtó Balmazújvárost verte meg 3:0 arányban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!