Sport

2011.12.09. 20:06

A megye legjobbjai - Sportolókat, edzőket, vezetőket díjaztak

Megyei körkép - Évek óta hagyomány, hogy a megye legjobb sportolóit, edzőit és sportvezetőit megünneplik, köszöntik. Így történt ez pénteken Tapolcán is.

Varga Andor

Aki tudott, ott volt (feltűnően sokan hiányoztak) a tapolcai művelődési házban és hallgatta a köszöntőket, majd tapsolt a díjazottaknak.

A programban először a Tüskés Endre-díjat vehették át az arra érdemesek. A 2004-ben alapított elismerést olyan személyek kaphatják meg, akik a megye sportjáért évek óta tevékenykednek.

Tüskés Tivadarné, a sportvezető édesanyja nem tudott részt venni az ünnepségen, helyette az elhunyt sportvezető fia, Tüskés Péter közreműködött az átadásban. Borosné Eitner Kinga, Földesi Tibor és Németh Csaba kapták meg az idén a  Tüskés-díjat, melyet a fiatalon elhunyt nagyszerű sportvezetőről neveztek el.

Ezután Veszprém megye legjobb sportolóit szólították. A felnőtteknél Orbán Éva (VEDAC, atléta, edzője Zentai Tibor, Dan Lange), illetve Kiss Gergő (ajkai úszó, edző: Farkas András) érdemelte ki az elismerést.

A junior korosztályban Hudi Ákost (veszprémi atléta, edző: Zentai Tibor), valamint Pátkai Gyöngyvért (herendi taekwondo, edzők: Pátkai Zoltán, Pátkai Miklós) szólították.

Az ifjúságiaknál Vadnai Benjámint (vitorlázás, Balatonfüred, edző: Csomai József) és Németh Zsanettet (birkózás, Veszprém, edzők: Faragó Zsolt, Izsák Károly) tartották érdemesnek az elismerésre.

A serdülők közül Pásztor Bence (veszprémi atléta, edző: Zentai Tibor) és Bácskay Zsófia Matild (veszprémi atléta, edző: Bácskay Béla) bizonyult a legjobbnak.

A gyermekeknél Valler Bence (ajkai úszó, edző: Farkas András), valamint Gálfi Dalma (tenisz, Balatonfüred, edző: Gálfi Tamás, Gálfiné Szabó Ildikó) szerepelt kimagaslóan ebben az esztendőben.

A szeniorok közül Benes Magdolnát (veszprémi atléta, edző: Horvátth Márton), valamint Gosztolai Máriát (veszprémi atléta, edző: Páli Viktor) jutalmazták. A férfiaknál Bikki Sándornak (tájfutó) gratulálhatott mindenki.

A speciális sport kategóriában Bogdán Csaba (edző: Szautner Mihály), Gulyás Gergő és Gyurkó Alexandra (edző: Bujna Lilla) vehetett át jutalmat.

A szervezők remek kiállításokkal is színesítették a programot. Az olimpiatörténeti emlékek mellett Veszprém megye ötkarikás szereplőivel is megismerkedhettek az érdeklődők. Emellett a 2012-es londoni játékok magyar szereplőit is láthatták fényképekről.  A hivatalos eseményeket kötetlen beszélgetések, az emlékek felidézése követte.

 

Sportaktívákról sem feledkeztek meg

A megyei sporttanács is minden esztendőben megjutalmazza a sportági szakszövetségek legaktívabbjait. Az idei névsor, atlétika: Zentai Tibor, Bácskay Béla, autósport: Csuri Zoltán, birkózás: Hegedüs László, dart: Németh Róbert, kézilabda: Nagy Róbertné, Ács Zsolt, labdarúgás: Tóth Béla, Horváth István, modellezés: Siklósi Máté, röplabda: Mejlinger Zoltán, tájfutás: Tüskés György, természetjárás: Stéger Ferenc, Alpár András, Stéger Ildikó, úszás: Kenyeres Tibor, vitorlázás: Vadnai Péter, judo: Fazakas Tamás, Bartus Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!