Sport

2016.01.13. 14:16

A fő cél a riói olimpia - Hazatért, s fiatalokkal edzett együtt Németh Zsanett válogatott birkózó

Papkeszi – Előttem az utódaim, mondhatta volna a Berhidáról elszármazott Németh Zsanett korosztályos világbajnok a napokban a Bocskai István Református Általános Iskola tornatermében, ahol közel 50 helyi és környékbeli fiatal edzésére látogatott el.

Szabó Péter Dániel

– Nagy örömmel hallottam, hogy szeretett nevelőedzőm, Nesó Sándor újra birkózópalántákkal kezdett foglalkozni, hiszen én magam is itt nőttem fel, innen indultam, itt sajátítottam el a sportág alapjait. Berhidán és Papkeszin is szinte mindenkit ismerek, így jó látni, hogy a gyerekek jó közegben pallérozódnak – mondta el kérdésünkre Németh Zsanett, aki szerint a magyar birkózás jövője szempontjából kulcsfontosságúak a jól működő vidéki műhelyek.

Papp Edvinának és Csonkás Reginának mutatja a birkózófogásokat a riói olimpiára készülő Németh Zsanett 
Fotó: Szabó Péter Dániel

– A válogatott birkózók jó része ugyanis ilyen klubokból került ki, elég, ha a ceglédi Lőrincz Tamást vagy a levéli Sastin Mariannát említem. Ennek a jó szakmai munka mellett talán az lehet az oka, hogy a kisebb településeken nincs annyi lehetőség, így könnyebb megnyerni a fiatalokat a birkózásnak. Ha egyszer belekóstolnak, úgyis megfertőzi őket a hangulat, hiszen egy tradicionális és igen komplex felkészültséget igénylő egyéni sportágról van szó, amelynek komoly hagyományai vannak Magyarországon. Annál jobb érzés nincs, mint amikor felmegyünk a szőnyegre, s tisztességes küzdelemben összemérem erőmet az ellenfelemmel – tette hozzá Zsanett, aki jelenleg az Újpest színeiben Gulyás István szakmai irányítása mellett készül a versenyekre.

Felnőtt válogatottként a fő célja, hogy kiharcolja a részvételt a riói olimpián. – A felkészülés vége felé járunk, lassan kezdődnek a versenyek. Márciusban lesz az Európa-bajnokság, de a legfontosabb nemzetközi viadalok majd áprilisban lesznek. Ha ott a három közül sikerül legalább egy versenyen a döntőbe jutnom, akkor kvalifikálom magam az ötkarikás játékokra. Ez az idei év fő célja, ezért dolgozom – mondta a 75 kilogrammos súlycsoportban birkózó 22 éves sportoló, aki Kapuvári Gábor, az Újpest birkózószakosztályának vezetőedzője társaságában látogatott el Papkeszire.

Nem véletlenül, hiszen együttműködés körvonalazódik az Újpest és a Nesó Sándor vezette papkeszi egyesület, a Berhi SE között. – Fő célunk az utánpótlás-nevelés, hogy megismertessük és megszerettessük a birkózást a gyerekekkel, mondta el kérdésünkre Nesó Sándor, a Berhi SE vezetője. Épp ezért szeretnénk együttműködni az Újpesttel, hiszen az általános iskola elvégzése után ott a szakmai fejlődés mellett gimnáziumi továbbtanulási lehetőségek is várják a gyerekeket. Nem szeretnénk, ha elkallódnának a tehetségek, a magyar birkózósportnak nagy szüksége van az utánpótlásra – mondta el kérdésünkre Nesó Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!