Sport

2017.07.18. 16:15

Csetényben játszott a Vidi öregfiúk csapata

CSETÉNY A Videoton öregfiúk csapatát látta vendégül nemrég a Csetény SE, az ünnepi találkozó a felkészülésbe is jól illeszkedett.

Horváth Gábor

Korábban beszámoltunk róla, történetének 70. évfordulóját ünnepli a csetényi labdarúgóklub. Ezen alkalomból idén az egyesület komplett nyá- ri programsorozattal készült, amelynek egyik eseménye a Videoton öregfiúk csapatának látogatása volt.

Az ünnepi alkalom mellett a találkozó jól szolgálta a megye I-es pontvadászatra készülő Csetény SE alapozását.

A csapatokat helyi U-11-es és U-13-as korosztályos játékosok kísérték pályára. A kezdőrúgást a fiatalok közül Hege Pál és Kálmán Csaba végezte el, az előző szezonban ők nyerték el ugyanis a legtöbb edzésmunkát végző játékos címet a településen.

A fehér mezes Csetény nem hagyta magát, háromszor is bevette a Vidi kapuját
Fotó: Waller Kristóf

A székesfehérváriakat olyan játékosok erősítették, mint Thomas Sowumni, Vajda Gusztáv, Kellner Zsolt és Béres Zoltán, az edzői feladatokat Szabó József egykori UEFA-döntős labdarúgó látta el. A vendégek hozták a "kötelezőt", 4:3-as győzelmet arattak. A több mint kétszáz kilátogató néző jól szórakozott, szép gólokat láthatott.

A 70 éve a pályán elnevezésű programsorozat még nem ért véget, a Csetény SE U-16-os és U-19-es csapatai a Csákvár korosztályos alakulataival mérik össze tudásukat a következő hétvégéken.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!