Sport

2017.02.08. 19:45

Elhunyt a remek Bányász-focista

Várpalota - Életének 76. évében elhunyt a Várpalotai Bányász egykori kiváló labdarúgója, a klub színeiben 168 NB-s mérkőzésen szereplő Szekér István.

Szabó Péter Dániel

Az 1941-ben született Szekér István a Szombathelyi Vasasban kezdett futballozni 15 éves korában. Néhány évvel később, 1960-ban igazolt a Szombathelyi Haladáshoz. Öt éven át volt a zöld-fehérek labdarúgója, majd egy ajkai kitérőt követően 1966-ban igazolt a Várpalotai Bányászhoz, ahol első mérkőzését - amelyen 3:1-re győztek a piros-feketék - a Haladás ellen játszotta Veszprémben. Abban az évben lett egyébként bajnok az NB II-ben a palotai gárda, s Szekér István minden mérkőzésen pályára lépett.

Szekér István 1967-ben, a magyar válogatott elleni barátságos mérkőzésen
Fotó: archív

- A Bányász egyik meghatározó játékosa volt. Kitűnő taktikai és technikai megoldásokra volt képes. Ő volt a csapat játékának fazonszabásza - mondta el kérdésünkre a várpalotai Szabó Béla, a Bányász labdarúgóinak emlékét máig hűen őrző egykori játékostárs.

Szekér István 1968 májusában a Szolnok elleni derbin súlyos lábtörést szenvedett, hosszú rehabilitációt követően csak 1969 novemberében térhetett vissza a pályára. Utolsó mérkőzését 1973 decemberében játszotta a várpalotai klub kötelékében a Spartacus ellen. Szekér István 1966-tól 1973-ig 168 NB-s mérkőzésen játszott, s 25 gólt szerzett a Bányász színeiben. A kiváló labdarúgót február 8-án helyezték végső nyugalomra a várpalotai Alsóvárosi temetőben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!