2014.08.07. 11:00
Negyedik roncsderbi
Hajmáskér - Tavaly nem rendeztek országos roncsderbi futamot a településen, ám az idén ismét összecsapnak a négykerekűek a volt katonai területen kialakított remek adottságú terepen.
Hajmáskéren tizenöt esztendővel ezelőtt rendezték meg az első roncsderbi versenyt és azóta is többen űzik ezt a sportágat a helyi sportegyesületben.
Az idei országos roncsderbi pontvadászatból már három kört bonyolítottak le, augusztus 10-én lesz a negyedik a hajmáskéri pályán, amely látványos és ennek is köszönhetően mindenképpen izgalmas és emlékezetes kikapcsolódást ígér az érdeklődők számára.
A roncsderbi ob negyedik futama rendkívüli izgalmat kínál
Ráadásul a tizenkét kategóriában hatvannál is több autó áll rajthoz, közöttük a hazai és királyszentistváni ügyes pilótákkal.
A szabadedzés és az időmérő futamok vasárnap 9.00 órakor kezdődnek, kategóriánként pedig 11.00 órától állnak rajthoz a versenyzők. Itt lesznek a 6-12, illetve 12-16 év közötti ifik, akik Trabantokkal versengenek. Az idősebbek 1100 köbcentis gépekkel is vetélkednek, valamint lesz épített (szöcske), Lada, széris kicsi, közepes és nagy csoport is. Emellett a Szuper futamban a legjobbak állítanak fel abszolút sorrendet és a szerelők, illetve a hölgyek is összemérik felkészültségüket, vezetői tudásukat.
Érdekesség, hogy a házigazdáknál a tavalyi bajnok Kormos Áron ott lesz a mezőnyben, míg a királyszentistváni színekben szintén dobogóra esélyes Lájer Róbert.