Sport

2014.05.31. 20:52

Küzdenek a futók az éjszakával

Balatoni körkép - Vaksötésben, fejlámpával, jelenleg, azaz szombaton késő este is futnak az nyolcadik Ultrabalaton résztvevői a 212 kilométeres tókerülő futóversenyen.

Kovács Erika

A rekordnagyságú, több mint négyezres mezőny reggel nyolckor indult el Balatonaligáról, az elsők vasárnap hajnalban érnek célba. 180 egyéni futó van, a többiek csapatban indultak.

Lubics Szilviát, az ismert futót, aki a férfiakat is megelőzve nyert már ezen  a versenyen, és többször az Athén-Spárta maratonon is győztes volt már szombaton késő este Balatonberénynél értük utol telefonon. Ezúttal egy futó ismerőse kíséretében van ott, közben több szakaszt lefut maga is. Azt mondta a hőmérséklet ideális, nincs szél, minden  feltétel adott a jó futáshoz. Úgy tudjuk, a szúnyogok a mocsaras részeken kellmetlenek csak, volt olyan is, aki eltévedt, a legkitartóbban vannak úton, az elsők hajnalban érnek vissza az indulási helyre, a Club Aligába. Sok a felfelé és és lefelé vezető szakasz az útvonalon, amely komoly erőpróbát jelent az edzett sportembereknek is, mert más és más futási technikát kell alkalmazni.

A harminc váltópontra több mint 30 tonna frissítőt, többek között vizet, banánt, kekszet, szőlőcukrot vittek ki a szervezők.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!