Sport

2012.07.12. 07:09

A Hungaroring nemcsak az F1-ből áll

Hungaroring - Alig egy hónapja dőlt el, hogy Gerstl Péter látja el a jövőben a június elején elhunyt Frank Tamás feladatait a Hungaroring Sport Zrt.-ben. Bernie Ecclestone, a Forma–1-es világbajnoki sorozat első embere is mellette tette le a voksát.

Vámosi Péter

A Pannon Lapok Társasága gondozásában működtetett MotorSport Csatornának (www.mcsatorna.hu ) lehetősége nyílt interjút készíteni Frank Tamás utódjával.

– Frank Tamással régóta üzlettársak voltak. Halálával egy barátot, vagy egy üzlettársat veszített el?

– Elsősorban egy barátot vesztettem el. Ha jól emlékszem, 1964 óta ismertük egymást. Először barátok lettünk, aztán lettünk üzlettársak, és mindkét kapcsolat felhőtlen volt.

– Mit szól ahhoz, hogy gyakorlatilag Bernie Ecclestone is azt szerette volna, hogy folytassa Frank Tamás munkáját?

– Tulajdonképpen nem ért meglepetésként, mivel a Kft-ben mindketten ügyvezető igazgatók voltunk, csak a feladatok elosztása volt más. Én az anyagi dolgokról gondoskodtam, míg Tamásnak maradt a nemzetközi kapcsolatok témaköre. Ecclestone-nal én is jó viszonyban vagyok, mivel Tamással együtt ismertük meg őt. A fontos tárgyalásokon mindegyiken ott voltam. Ám annak köszönhetően, hogy Tamás minden versenyen ott volt, gyakran találkoztak, én pedig évente háromszor-négyszer ha találkozok vele. De nagyon barátságos, jó üzleti viszonyról beszélhetünk.

– A külföldi – főként a német média – Frank Tamás halálával már-már temeti a Forma– 1-es Magyar Nagydíjat. Mit szól ehhez?

– Ez egy butaság. Sajnos az igaz, hogy a temetők tele vannak nehezen pótolható emberekkel. De mindenkit lehet pótolni, engem is. Ez egy csapat munkája, melynek kiemelkedő egyénisége és szereplője volt Tamás. De nekünk előre kell tekintenünk, hogy minden menjen tovább.

– Honnan jött az ötlet, hogy Magyarország bármely területéről, egy speciális F1- es belépőjeggyel, tömegközlekedéssel ingyen lehessen eljutni a Magyar Nagydíjra? 1986-ban volt már egy hasonló konstrukció; abból lett az ötlet, vagy ez egy teljesen új elgondolás?

– Ez egy teljesen új ötlet, nem ismertem a 86-os akciót. Idén a magyar jegyeladás nagyon gyenge volt. Ez tény kérdése. Ha nem jönne most 35 százalékkal több külföldi, akkor nagyon rosszul állnánk. Nekik köszönhetően ugyanannyi az eredményünk, mint tavaly volt, annak ellenére, hogy lesz olimpia és volt a labdarúgó-Eb. Így jutott eszembe, hogy mit lehetne adni még, hogy a vidéken élő embereket is meg tudjuk mozdítani, akiknek amúgy – utazással, mindennel együtt – elérhetetlen a verseny.

– Tervezik, hogy a Forma- 1-en kívül további nagy világszériák – mint pár éve a WTCC, illetve idén az International Supercars – is jelen legyenek a Hungaroringen, melyek szintén bevételt termelhetnek?

– Éppen ezt a politikát szeretnénk tovább folytatni, a WTCC-t állandósítani a ringen. Illetve minél több olyan nagy eseményt ide hozni, melyek bevételt biztosítanak, és melyekkel az emberek hozzászoknak, hogy a Hungaroring nem csak a Forma–1-ből áll, hanem egész évben eseménysorozatoknak a színhelye.

– Jó kapcsolatot ápol Dietrich Mateschitz úrral; ők tavaly nyitották meg a Red Bull Ringet Ausztriában. Mennyire érzi azt, hogy ez a magántulajdonban lévő pálya, szemben az állami tulajdonban lévő Hungaroringgel, konkurenciát jelenthet?

– Erre csak azt tudom mondani, hogy az új A1 Ring tulajdonképpen minket nem zavar. Forma–1-re nem alkalmas a felújított versenypályájuk. Tőle (Mateschitz) mindig lehet tanulni, és úgymond békés egymás mellett élésben a két ring nagyon jól megvan egymással.

A XXVII. Forma–1-es Magyar Nagydíjat július 27–29. között rendezik meg a Hungaroringen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!