Sport

2012.02.21. 16:56

Balatoni ünneplés

Balatonalmádi - Az idei londoni olimpiai játékokra már kvótával büszkélkedhet a Magyar Vitorlás Szövetség, amely február 25-én, szombaton rendezi meg a hagyományos vitorlásbált.

B. Virág Rita

A balatonalmádi Ramada Hotelben ünnepelnek az idén is a vitorlások. A hagyományos vitorlásbált az 1960-as évektől kezdve szervezik meg, de hosszú évtizedeken keresztül a fővárosban tartották meg. Három évvel ezelőtt döntött úgy a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ), hogy jobb volna a Balaton-partján ünnepelni, hiszen a sportág a magyar tengerhez kötődik legjobban, a versenyzők többsége is itt él és gyakorol nap-nap után.

Wossala György, a MVSZ ügyvezető elnöke is kiemelte, mióta Almádiban bonyolítják le az ünnepélyes eseményt, azóta sokkal nagyobb a sikere rendezvénynek, és a vitorlás társadalom színe-java a programon tiszteletét teszi. Most sem lesz ez másként, hiszen jegyek is már csak korlátozott számban kaphatók.


 
- Fontos rendezvény ez számunkra, hiszen az előző év legjobbjait és a sportágunk támogatóit is ilyenkor díjazzuk, köszöntjük. Örömmel számolhatok be arról is, a talpalávalót az Ungár zenekar szolgáltatja, de fellép, sorozatban másodszor, a Hot Chocolate frontembere is, Greg Bannis is.

Wossala György elmondta még, a 2011-es évvel igen elégedett: a három kvóta mellett több nemzetközi sikerből is kijutott, ráadásul fantasztikus versenyeket is rendezhettek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!