Rendőrségi

2014.10.16. 13:33

Tömegkarambol Öskünél

Veszprém - Négy személygépkocsi ütközött össze csütörtökön délután három órakor a 8-as számú főút 32-es kilométerénél a pétfürdői elágazónál, Öskünél, teljes útzár van - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

Kovács Erika

- A mentők nagy erőkkel mentek a helyszínre, több mentőautó, esetkocsi vesz részt a mentésben, a sérültek ellátása jelenleg is tart - mondta a mentőszolgálat. Tájékoztatásuk szerint eddig négy sérült van a helyszínen.


Fotó: Penovác Károly

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint három személyautó, egy kisteherautó és egy tehergépjármű összeütközött a 8-as számú főúton, csütörtökön délután negyed négykor. Az ütközés következtében a kisteherautó az árokba csúszott. A baleset során egy ember súlyos, négy pedig könnyű sérülést szenvedett. A helyszínre pétfürdői, veszprémi és balatonfűzfői tűzoltók vonultak három gépjárműfecskendővel, és egy daruval, valamint riasztották a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is. A tűzoltók áramtalanították a gépjárműveket, jelenleg pedig a forgalmi akadály megszüntetését végzik.

A mentési és helyszínelési munkák idejére a főutat teljes szélességében lezárták, a rendőrök a forgalmat mellékutakra terelik. A Várpalota felől érkezők a Pétfürdő – Berhida – Vilonya útvonalon, míg a Veszprém irányából közlekedők a Sóly – Királyszentistván – Berhida – Pétfürdő úton kerülhetik ki az érintett útszakaszt.



Az eddig teljes szélességében lezárt útszakaszon 16 óra 25 perctől, rendőri irányítás mellett, félpályán megindult a forgalom. 

A félpályás útlezárás 18.30 perckor megszűnt, a forgalom ismét zavartalanul haladhat a főúton.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!