Rendőrségi

2014.10.17. 12:27

Terhelő vallomás miatt bántalmazta társát

Veszprém - A Veszprémi Járási Ügyészség aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntette, zaklatás vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat egy 23 éves férfival szemben – közölte a megyei főügyészség.

Kovács Erika

A férfi 2014 tavaszán az egyik közösségi oldalon fenyegette ismerősét, mert úgy vélte, hogy az terhelő vallomást tett rá, illetve másoknak is beszélt az általuk elkövetett bűncselekményről, majd későbbi találkozásukkor a férfit, egy a társaságában lévő másik személlyel együtt bántalmazta, fenyegette. A vádirat szerint a fiatal férfi úgy vélte, hogy társa az őket érintő büntetőeljárásban terhelő vallomást tett rá, illetve más személyeknek is beszélt a közösen elkövetett bűncselekményről, ezért az egyik közösségi oldalon fenyegető üzenteket küldött neki, azzal, hogy összeveri, megszurkálja. Néhány héttel később a vádlott az egyik balatonfűzfői parkolóban találkozott a sértettel, és őt közös büntetőügyük kapcsán kérdőre vonta, majd a férfit kétszer ököllel fejen ütötte, aki az ütések miatt összeesett. A sértettnek ekkor a védelmére sietett a társaságában lévő ismerőse, és felszólította a vádlottat, hogy fejezze be a bántalmazást, a vádlott őt is arcon ütötte. A férfi ellökte magától a vádlottat, aki erre egy közeli étterembe ment, és hússzelő késsel a kezében tért vissza. Szurkálással fenyegetőzött, de a kést végül eltette, a férfit ököllel még egyszer arcon ütötte, és tovább fenyegette, a bántalmazáson túl azzal is, hogy ha nem távoznak, kiszúrja az autójának kerekeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!