Rendőrségi

2014.09.10. 13:58

Szexre kényszerítették a tinilányt

Veszprém - Egy naiv tinédzser lányt arra kényszerítettek, hogy férfiakkal szexeljen. A fiatal komoly pénzforrása volt a két vádlottaknak, akiket jogerősen több évre elítélt a bíróság.

Mátételki András

A korábban már bíróság előtt állt B. R. Balázsné ismeretségi körébe tartozó fiatal lányt rábeszélte, hogy költözzön a veszprémi albérletükbe, mivel otthon nehéz anyagi és családi körülmények között élt. A 33 éves vádlott arra is rávette 2010 októberében a fiatal teremtést, hogy feküdjön le  férfiakkal, akkor lesz pénze. Alsóneműs fotók készültek a 16 éves lányról, akinek a képét három „társkereső” oldalra is feltöltötte az asszony, majd sorra fogadta a férfiak telefonhívásait. A vendégeket az élettársak az albérletükbe hívták, de volt mikor Füredre, máskor az egyik veszprémi bevásárlóközpont parkolójába vitték a lányt. A sértett az egyik vidéki út után, pár héttel, hogy „munkába állt”, közölte, hogy ebből kiszáll, elege lett az egészből. Ettől kezdve a hét általános osztályt végzett, munkanélküli nő és a férje, valamint a rokonaik vigyáztak a kislányra, nehogy lelépjen tőlük - a boltba is csak kísérettel mehetett el. Ígéretekkel és fenyegetésekkel tartották maguknál a tinit, aki 2011 februárjáig, szökéséig, 1,9 millió forintot adott át a két kitartottnak.

A jogerős döntés a Veszprémi Törvényszéken született: Dülkné dr. Pintér Zsuzsanna tanácsa 18. életévét be nem töltött személy sérelmére folytatólagosan elkövetett kerítés, kényszerítés, személyi szabadság megsértése és kitartottság bűntette miatt B. R. Balázsnét négy évi börtönre ítélte. A 36 éves, büntetlen előéletű férjét kerítés bűntettében, mint bűnsegédet és kitartottság miatt marasztalták el. Neki két évet kell börtönben töltenie. Mindkét vádlottal szemben vagyonelkobzást rendelt el a bíróság összesen 1,9 millió forint erejéig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!