Rendőrségi

2015.01.27. 16:20

Súlyos szánkóbaleset Eplényben

Veszprém - Agyrázkódást, illetve koponyasérülést szenvedett két fiatal szombaton, az eplényi szánkópályán - közölte a Naplóval Novák Judit, a megyei mentőszolgálat mentés-vezetője.

Kovács Erika

Elmondta, két eszméletlen sérülthöz riasztották a mentőket szombaton délután, akiket a megyei kórházba szállítottak. Rácz Jenő, a megyei kórház főigazgatója azt közölte, egyikük súlyos, a másik könnyű sérüléssel került hozzájuk, de  részleteket nem árult el, mert  a betegek az állapotukat érintő tájékoztatáshoz nem járultak hozzá.

- Egy öttagú társaság szánkózott egy erdei úton szombaton, a sípálya közelében, amikor egy lány és egy fiú fának ütközött a szánkójukkal – tudtuk meg Ebele Bálinttól, az eplényi sípálya marketing vezetőjétől. Elmondta, a sípálya felvonókezelőjét értesítette az a három fiatal, akik nem sérültek meg. Azonnal a sérültek segítségére siettünk – mondta Ebele Bálint, hozzátéve: - speciális mentőeszközökkel lehoztuk őket a helyszínről, a sérült lányt jómagam hoztam le. - Szerencsére volt bőven hó, így az erdőn keresztül át tudtunk menni a helyszínre utánfutós motoros-szánnal, quaddal, illetve a sípálya elsősegélynyújtó személyzetével – mondta. A sérülteket közvetlenül a sípálya aljához szállították, ahol a mentők már meg tudtak állni, és a sérülteket elvitték a kórházba.

Információink szerint a két fiatal veszprémi, a fiú állítólag 23 éves, stabil állapotban van, a lány úgy tudjuk 18 éves, az intenzív osztályon ápolják a megyei kórházban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!