Rendőrségi

2014.10.27. 16:41

Lopást akadályozott meg a sümegi polgárőr

Tolvajokat ért tetten a Sümegi Polgárőr Egyesület tagja egy benzinkútnál, miközben kirándulásból tért haza.

Tisler Anna

A 73 esztendős Molnár Ferenc lapunknak elmondta, hogy Mosonmagyaróváron állt meg a hazafelé tartó kirándulóbusz. Feleségével bement az üzletbe vásárolni és körülnézni, mikor meglátta, hogy egy kigyúrt férfi, akinek a fűtött helyiségben is kapucni volt a fején, kivesz a hűtőből két doboz sört. Tapasztalt polgárőrként és kereskedőként egyből gyanút fogott. Figyelte a férfi mozgását, aki a játékgépnél ülő két társához ment, átadta a dobozokat egyiküknek, aki a kabátja belső zsebébe csúsztatta azokat. Molnár Ferenc szólt a közelében tartózkodó eladónak, aki értesítette a biztonságiakat. A három testes férfi hamarosan elhagyta az épületet. Az ajtóból kilépve a biztonságiak megállították őket, majd rövid beszélgetést követően visszakísérték őket az irodába, ahol jegyzőkönyvet vettek fel az esetről és megindították az eljárást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!