Rendőrségi

2015.02.25. 13:39

Lezárt ügy: a helyi plébános pénzét lopták el

A helyi plébánost lopta meg 2014. december végén egy Sümeghez közeli településen egy középkorú tapolcai nő és nevelt fia.

A sértett 2014. december 26-án tett feljelentést a Tapolcai Rendőrkapitányságon, hogy az általa jól ismert helyi lakosok besétáltak a lakásába és a fogasra akasztott kabátja zsebéből feltehetően kivették pénztárcáját.

A plébános elmondása szerint éppen a hátsó udvaron tartózkodott, amikor észrevette a lakásból kisétáló nőt és a nevelt fiát. Megkérdezte tőlök, hogy mit keresnek, erre a két személy egyöntetűen azt válaszolta, hogy nagyon szegények és csak ennivalót szerettek volna kérni, majd sietve távoztak. A férfi a lakásába lépve rögtön a fogason lógó kabátja zsebébe nyúlt és azt tapasztalta, hogy pénztárcája nincs a helyén, valaki a cipős szekrény tetejére rátette a tárcát és a benne lévő több tízezer forint készpénzét elvitte. Ezt követően a plébános értesítette a rendőrséget.

Fotó: rendőrség

A helyszínre érkező Csikós Norbert rendőr törzsőrmester és Varga Tamás rendőr főtörzsőrmester adatgyűjtése során az 51 éves K. K. és a 19 éves H. Gy. került a rendőrség látókörébe.

A rendőrök elfogták és előállították K.K.-t és H.Gy.-t a Sümegi Rendőrőrsre, ellenük lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A Sümegi Rendőrőrs Nyomozó Csoportja az ügyben folytatott nyomozást vádemelés kezdeményezésével zárta le a napokban, a keletkezett iratokat a Tapolcai Járási Ügyészségnek adta át.

Címkék#tolvaj

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!