Rendőrségi

2014.07.25. 10:43

Kocsmába vitte a gyereket

Veszprém - Várandós nőt lökdösött és betörte az ablakokat egy felsőörsi nő - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

Kovács Erika

A 47 éves felsőörsi nőt szomszédjában élő család arra kérte, alkalmanként vigyázzon tízéves kisfiúkra. A nő a kisfiúval június 13-án a barátnőjéhez indult, közben a presszóba is betértek, ahol a gyereknek üdítőt, magának sört rendelt. Ezt meglátta a gyermek édesapja, nem tetszett neki, és hazavitte magával a gyermeket. Éjszaka a nő az udvaron kiabálva táskáját követelte, amit szerinte a kisfiú vitt el magával, benne lakáskulcsával.

Betörte az előszoba és a gyermekszoba ablaküvegét is. Hívták a rendőröket, akik a nőt igazoltatni akarták, mire ő az udvaron lévő várandós anyát lökdöste. A Balatonalmádi Rendőrkapitányság járőrei a nőt a kapitányságra előállították, ellene garázdasága miatt indult eljárás. A nő megbánta tettét, a család anyagi kárát is megtérítette. Az ügy iratait a nyomozó hatóság garázdaság bűncselekmény elkövetése miatt bíróság elé állítás javaslatával küldte meg az illetékes ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!