Rendőrségi

2014.09.02. 10:42

Pénzért ölték meg a két kínait (frissítve)

Tizenegy év fegyházbüntetésre ítélték elsőfokon, nem jogerősen kedden a törvényszéken a kínai Z. L. P.-t, akit az ügyészség előre kitervelt, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel mint társtettest vádolt.

Kovács Erika

Feltételesen legkorábban büntetése négyötödének letöltése után szabadulhat, amikor véglegesen el kell hagynia az országot.

Dr. Pfeifer Péter tanácsvezető bíró nem társtettesként, hanem bűnsegédletben állapította meg a vádlott felelősségét. Dr. Györe István ügyész súlyosbításért fellebbezett.

Perbeszédében életfogytig tartó börtönbüntetést, a feltételes szabadságból való kizárást, az országból való kiutasítást és vagyonelkobzást kért. Az ügyész beszélt arról, hogy a vádlottak közötti kapcsolatot a cselekmény elkövetése előtti telefonálásuk alapján elemezték, ami alátámasztotta közös tervüket.

Fellebbezett dr. Csákvári Tamás védőügyvéd is, aki a vádlott felmentését kérte. Utóbbi az utolsó szó jogán tagadta az ellene felhozott vádakat. Az ítélethozatal előtt iratokat ismertetett és szakértői véleményekből, köztük az igazságügyi orvos szakértőiből idézett dr. Pfeifer Péter bíró, szavait kínai tolmács fordította le a vádlottnak.

Az áldozatok ezüstszínű Toyotáját a gyilkosok a 8-as út mellett hagyták (Fotó: Rendőrség)

A vádirat szerint 2001. január 17-én a vádlott azóta is szökésben lévő másik kínai társával és egy harmadik, máig ismeretlen személlyel együtt több késszúrással megölte a sértetteket, egy kínai párt egy Devecser és Ajka melletti területen, a Széki-tóhoz vezető földút közelében, ahová egy kitalált indokkal hívták őket Budapestről. A vádlott és társai a helyszínen a brutálisan megvert sértettektől elvettek összesen kétezer dollárt, majd ismeretlen helyre távoztak.

Z. L. P. több mint tíz évig Ausztriában élt, majd európai elfogatóparancs alapján 2011 szeptemberében fogták el Ausztriában a repülőtéren, amikor saját nevén haza szeretett volna utazni Kínába. A vádlott azt mondta kedden, hogy sötét volt a cselekmény elkövetésekor, így nem tudta, hányan tartózkodnak ott, ő pedig elbújt az erdőben. Tagadta azt is, hogy ő hatszáz dollárt kapott volna társaitól, kétszáz dollárt pedig a földön talált.

Az ügyben végső döntést a Győri Ítélőtábla hoz.

 

 


Előzmény:

Rablógyilkosság az erdészháznál

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!