Rendőrségi

2014.07.22. 05:28

Eszméletlenre itatta saját fiát, majd rugdalta, ütögette

Veszprém - Kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény gyanúja miatt is nyomoz a rendőrség egy szabálysértési ügyben - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

Kovács Erika

Két hangoskodó férfihez hívták a Balatonalmádi Rendőrkapitányság járőreit, egy balatonakarattyai vendéglőhöz július 20-án, hajnalban. A rendőrök egy fiatal, eszméletlen fiút találtak a földön, akit egy középkorú férfi rugdalva, ütögetve, kiabálva, majd egy korsó sörrel leöntve próbált „észhez téríteni”. A 49 éves férfi a rendőrökkel és a helyszínre érkező mentőápolóval szemben is támadóan viselkedett, és  a vérző fejű fiú ellátását is akadályozta. A rendőröknek testi kényszert kellett alkalmazni F. L.-lel szemben, majd előállították őt a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra, a fiút pedig a Veszprém megyei kórházba szállította a mentőszolgálat. A férfi meghallgatásakor elmondta, hogy 15 esztendős fiával közösen italoztak szombat éjszaka. Állítása szerint szándékosan itatta a fiút, hiszen szórakozni érkeztek Balatonakarattyára. Mivel a férfi egy fiatalkorú személyt szándékosan itatott le, valamint a rendőr intézkedését is akadályozta, vele szemben a Balatonalmádi Rendőrkapitányság eljárást indított.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!