Rendőrségi

2015.04.16. 10:51

Előzetesben a veszprémi garázsfeltörések gyanúsítottjai

Három férfi ellen folytatnak büntetőeljárást a veszprémi rendőrök. A megalapozott gyanú szerint garázsokat törtek fel.

A rendelkezésre álló adatok alapján a 25 éves B. Attila, a 40 éves Sz. László és a 37 éves Sz. Károly megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2015. április 13-án, a hajnali órákban egy veszprémi garázstelepen három garázsból loptak. A garázsokba a zárszerkezetek eltávolítását követően jutottak be, majd különböző használati tárgyakat - köztük egy babakocsit is - eltulajdonítottak. A lopással a sértetteknek közel másfélmillió forint kárt okoztak. B. Attila ezen túlmenően megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2015 márciusában és április elején négy veszprémi családi ház udvaráról, valamint az ott lévő melléképületekből kerékpárt, dohányárut, élelmiszert és egyéb használati tárgyakat tulajdonított el.

B. Attilával szemben összesen 6 rendbeli lopás vétség és 1 rendbeli lopás bűntett, míg két társával szemben 3 rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat - a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelése mellett - büntetőeljárást a Veszprémi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!