Rendőrségi

2014.04.19. 06:49

Egy hónapos albérlet, több százezer forint kár

Pétfürdői lakást bérlő 26 éves férfi több százezer forint kárt okozott a tulajdonosnak és még bosszúval is fenyegette, amiért feljelentést tett a rendőrségen.

A rendelkezésre álló adatok szerint Pétfürdői lakását adta ki egy helyi lakos egy férfinak. A szerződésük szerint P. Zs. csupán egy hónapra bérelte ki az ingatlant. A bérlő 2013. május 7-én beköltözött, de a bérleti díjat és a rezsiköltségeket csak részben fizette ki. A szerződés megszegése miatt a tulajdonos felszólította, hogy költözzön ki a lakásból, de ő ennek csak 2013. június 30-án tett eleget. Kiköltözésekor magával vitte a lakás tulajdonosának szekrénysorát, mosógépét, konyhai felszereléseit, dísztárgyait több százezer forint értékben.

A bérbeadó feljelentést tett a lopás miatt. A rendőrség a nyomozás során házkutatást tartott P. Zs. új lakcímén, és az elvitt tárgyak többségét le is foglalta. A férfit felháborította a sértett feljelentése, ezért őt és hozzátartozóit is azzal fenyegette meg, hogy bosszút áll rajtuk.

Az időközben megüresedett bérlemény átvizsgálásakor derült fény arra is, hogy az albérlő az ottléte alatt, a szolgáltató által kikapcsolt villanyóráról a biztosító plombát eltávolította és jogellenesen fogyasztotta tovább az áramot. Ezen kívül a fürdőszoba gipszkarton falát szándékosan beszakította, a harmonika ajtaját letépte.

A nyomozás során adatok merültek fel arra, hogy a 26 éves férfi társával B.T. 34 éves várpalotai lakossal ismerőseikkel Ajkán, Veszprémben, Székesfehérváron mobiltelefonokat vásároltattak, azzal az ígérettel, hogy a készülékek részleteit és a beszélgetések díjait majd ők fizetik. Ismerőseik nevében öt nagy értékű készüléket vásároltak, amelynek költségeit nem fizették több mint másfél millió forintos kárt okozva.

A Várpalotai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozást befejezte. A keletkezett iratokat lopás bűntett, lopás, rongálás, zaklatás vétségek és csalás bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal a Veszprémi Járási Ügyészségnek küldte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!