Rendőrségi

2014.07.14. 14:09

Busszal ütközött a hamis rendszámú személygépkocsi

Egy másik gépkocsira kiadott forgalmi rendszám volt felszerelve arra a gépkocsira, amely egy menetrend szerinti busszal ütközött 2014. július 12-én 10 óra körüli időben a 83104-es számú útvonal Zirc-Tündérmajorhoz vezető kereszteződésénél.

A rendelkezésre álló adatok szerint B. M. 25 éves zirci lakos 2014. július 12-én 10 óra körüli időben a testvére tulajdonát képező személygépkocsival közlekedett a 83104-es számú útvonalon, Pálihálás irányából Zirc-Tündérmajor irányába. Haladása során egy útkereszteződéshez érve jobbra kanyarodott és ekkor áttért az úttest bal oldalára, ahol járműve bal első részével nekiütközött a szemből közlekedő menetrend szerinti távolsági autóbusznak.

Fotó: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság


A helyszínre kiérkező rendőrök megállapították, hogy a B. M. által vezetett gépkocsira egy másik autóra kiadott forgalmi rendszámot szereltek fel. A helyszíni intézkedés során a személygépkocsi vezetőjénél alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért őt vér- és vizelet minta vételre előállították. A férfit egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a Veszprémi Rendőrkapitányságon. A rendőrök járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt is feljelentést tettek vele szemben. A jogosítványát a baleset helyszínén bevonták tőle.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!