Rendőrségi

2014.12.22. 19:45

Brazíliából csaltak

Veszprém - Összefogtak a rendőrség és bankok biztonsági szakértői azzal a céllal, hogy együtt lépjenek fel azokkal szemben, akik illetéktelenül csapolják meg a ATM-eket.

Kovács Erika

Erről beszélt Futtató Norbert ezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság (VMRFK) bűnmegelőzési osztályvezetője hétfőn, az egyik takarékszövetkezet bankautomatájánál tartott sajtótájékoztatón. Ezt az akciót a VMRFK kezdeményezte. A hétfői nappal megkezdődött az egész megyét érintő program, amikor rendőrök és a bankok illetékesei felkeresik a megye legkevesebb 180 automatáját, ahol ellenőrzik az ATM-ek biztonságát, többek között azt, hogy illetéktelenek nem szereltek-e fel rájuk különféle eszközöket, köztük PIN kód leolvasókat, rejtett kamerákat, amelyekkel megszerezhetik adott személyek adatait, ahogy arra más megyénkben már adódott példa. Veszprém megyében hasonló bűneset még nem történt.

A mostani kezdeményezés célja éppen az, hogy soha ne forduljon elő hasonló. Az ilyen jellegű bűnesetek főként az ünnepek környékén, valamint az idegenforgalmi szezonban jellemzőek, amikor a korábbiakhoz képest nagyobb az ATM-ek pénzforgalma. Ezt használják ki rossz szándékú emberek.

Jáger Tamás bankbiztonsági szakember mutatja be Pátrovits Milán rendőr törzsőrmesternek, hogy mire ügyeljenek az ATM-ek ellenőrzése során. Főleg akkor fordulnak elő bűncselekmények, amikor megnő az automaták forgalma, azaz ünnepek előtt különösen vigyázzunk pénzfelvételkor
Fotó: Penovác Károly

Futtató Norbert ezredes, Jáger Tamás bank biztonsági szakértő és Pátrovits Milán törzsőrmester, járőr tájékoztatójából többek között kiderült: a bankkártyahasználat terjedésével a pénzfelvételt biztosító ATM-ek biztonsága is kiemelt figyelmet kapott a rendőrség bűnmegelőzési tevékenységében.

Információnk szerint egyik szomszédos megyénkben történt meg, hogy illetéktelenek banki ügyfelek adatait PIN-kód leolvasóval, valamint beépített, rejtett kamerákkal megszerezték, majd azokkal később Brazíliából vettek le, valamint utaltak át maguknak kisebb-nagyobb összegeket. Az ilyen és ehhez hasonló esetek elkerülése miatt döntött a biztonsági ellenőrzés mellett a megyei rendőr-főkapitányság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!