Rendőrségi

2015.03.05. 15:44

Berúgott a baleset után?

Veszprém - Vádemelési javaslattal zárult annak a 39 éves csöglei férfinak az ügye, aki engedély nélkül, ittas állapotban egy kanyarban kisodródott - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

Kovács Erika

Az Ajkai Rendőrkapitányságra 2014. október 4-én este jeleztéj, hogy egy tehergépkocsi Csöglén családi ház kerítésének csapódott. A helyszínelő Tóth Tamás főtörzsőrmester, Vajda Sándor főtörzszászlós és Nagy Sándor törzszászlós körzeti megbízott a baleset helyszínére ment, ahol a bejelentő elmondta nekik, az autó vezetője gyalog távozott a helyszínről utasával együtt. Az egyenruhások lakásán felkeresték a sofőrt, aki a szobájában mélyen aludt, felkelteni sem tudták, ezért értesítették a mentőszolgálatot. A férfi miután magához tért, elmondta, hogy az autóban a fiával utazott, a baleset az ő figyelmetlensége miatt történt. Kiderült, az apa vezetői engedéllyel nem rendelkezett, az autót egyik ismerősétől hozta el. Vallomása szerint a jármű vezetése előtt alkoholt nem fogyasztott, de hazaérve, a nagy ijedtség miatt whisky-t ivott és mellé gyógyszert is vett be. A férfival járművezetés ittas állapotban vétség és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetés megalapozott gyanúja miatt eljárás indult, melyet az Ajkai Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal zárt le. Az iratokat az Ajkai Járási Ügyészségnek megküldték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!