Rendőrségi

2017.02.21. 19:37

Átverte és meglopta az idős asszonyt

Jogerősen elítélték azt a férfit, aki csalással és ékszerlopással háromszázezer forint kárt okozott egy idős asszonynak.

Marton Attila

A 45 éves vádlott, B. Sándor 2014 szeptemberében jelent meg a pápai sértett lakásán, először csak vizet kért, majd később többször visszatért, és bizalmi kapcsolatba került az idős asszonnyal. A következő hónapban a sértett kérése ellenére a mezőlaki férfi két vödör festékkel jelent meg azzal, hogy kifesti a lakást. A munkát nem végezte el, viszont a festékért elkért több mint ötvenezer forintot, később pedig további húszezret kért kölcsön a sértettől. Egy másik látogatásakor több arany nyakláncot, -gyűrűt és -medált lopott el közel 270 ezer forint értékben a sértettől.

A férfi ugyanabban a hónapban egy Pápa környéki településen jelent meg annál a lakónál, akitől élettársa korábban megvásárolt egy házat. A sértettet fenyegetve harmincezer forintot követelt a ház padlásának beomlása miatt keletkezett kár megtérítésére.

A vádlottat a Pápai Járásbíróság csalás, lopás és zsarolás bűntettében találta bűnösnek, ezért visszaesőként, halmazati büntetésül hét év fegyházra ítélte, és kötelezte mintegy 300 ezer forint kár megtérítésére. A Veszprémi Törvényszék nyolc évre emelte a büntetést, megállapítva, hogy a vádlott üzletszerűen követte el a bűncselekményeket. Az ítélet jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!