Rendőrségi

2014.08.14. 12:06

A vételárat előre kérte, a terméket azonban nem postázta

Egy internetes oldalakon kereskedő vésztői férfi ellen a Balatonalmádi Rendőrkapitányság folytatott nyomozást csalás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A sértett 2014 januárjában egy adásvétellel foglalkozó oldalon talált magának egy mobiltelefont, majd a hirdetésben megadott telefonszámot felhívta és az eladóval megegyeztek a vásárlásban. A hiredető kérte, hogy ne utánvéttel történjen a fizetés, mert autót szeretne vásárolni és nagy szüksége lenne a pénzre. Megígérte, hogy futárszolgálattal küldi is a készüléket. A vevő közel százezer forintot átutalt a megadott bankszámlára. A telefon viszont nem érkezett meg és az eladó által megadott telefonszám sem volt többé elérhető. A sértett ezt követően feljelentést tett a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon. A nyomozás adatai szerint a 24 éves vésztői D. András több személyt is megkárosított, számukra X-Box-ot kínált eladásra.

A gyanúsított ellen üzletszerűen elkövetett csalás miatt folytatott nyomozás a napokban lezárult, s az ügyben keletkezett iratokat a Balatonalmádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya vádemelési javaslattal küldte meg a Veszprémi Járási Ügyészségnek - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!