Rendőrségi

2015.04.16. 18:39

A biztonságunk felett őrködnek

Pápa - A rendőrség és a tűzoltóság munkájába is betekintést nyerhettek a Gyurátz Ferenc Általános Iskola tanulói a megyei rendőr-főkapitányság változatos programokkal szolgáló iskolai nyílt napjának köszönhetően.

Mocskonyi Gergő

- A mostani rendezvénnyel elsősorban az volt a célunk, hogy minden olyan szervezetet bemutassunk az gyermekeknek, amelyek valamilyen módon a biztonságuk felett őrködnek - mutatott rá Péter Katalin rendőr alezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főelőadója.

A Gyurátz iskola lelkes diákjai a gyakorlatban is kipróbálhatták a közlekedés szabályairól tanultakat a rendőrségi nyílt napon
Fotó: Mocskonyi Gergő

A megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának Egy nap a biztonságért, egy nap az iskolában című nyílt napján az alsó tagozatos diákoknak többek között közlekedéssel kapcsolatos előadásokat tartottak. A pápai Gyurátz iskola felsőbb évesei a Vám- és Pénzügyőrség mellett a Tűzoltóság munkájába nyerhettek betekintést. Emellett a Vöröskereszt és a mentőszolgálat tagjai egészségügyi tudnivalókkal látták el a lelkes hallgatóságot. A rendvédelmi- és társzervezeteken túl a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai is megjelentek a rendezvényen, akik a természet megóvásának fontosságára hívták fel a figyelmet. Az alsó tagozatosok a gyakorlatban is kipróbálhatták a gyalogos és a kerékpáros közlekedés szabályairól tanultakat a rendőrségi nyílt napon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!