Rendőrségi

2016.03.02. 20:19

Ne váljunk áldozattá!

Pápa - Hogyan ne váljunk áldozattá? Ezzel és még sok más kérdéssel kapcsolatban hasznos tanácsokkal látták el a Pápai Rendőrkapitányság munkatársai a helyi diákokat és időseket.

Polgár Bettina

Az áldozatok napját több európai országgal egyetemben hazánkban is rendszeresen megtartják. - Az áldozatvédelem jegyében egy héten át több célcsoport számára is megelőző jellegű tanácsokkal szolgáltunk annak érdekében, hogy ne váljanak bűncselekmények áldozatává - mondta el a Naplónak nyilatkozva Császárné Elek Veronika címzetes rendőr alezredes, a Pápai Rendőrkapitányság kiemelt megelőzési főelőadója. Megjegyezte, elsősorban az ebben a tekintetben a legveszélyeztetettebb korosztályokra, az idősekre és a fiatalokra fokuszáltak.- A diákokat nagy számban szólítottuk meg, több helyi általános és középiskolában is jelen voltunk - fűzte hozzá a rendőr alezredes.

Császárné Elek Veronika a foglalkozásokon többek között a közlekedési szabályokra, valamint a vagyonbiztonságra is kitért
Fotó: Vallner Bettina

- A Szent István Római Katolikus Általános Iskolában például a harmadikos, a negyedikes, illetve a hetedikes és a nyolcadikos tanulóknak tartottam interaktív foglalkozásokat, melyek minden esetben érintették az áldozatvédelmet. A témákat a gyermekek életkori sajátosságainak megfelelően állítottam össze, figyelembe véve a pedagógusok részéről felmerülő igényeket is - árulta el Császárné Elek Veronika. Mint mondta, minden osztályban előfordulhatnak olyan problémák, melyeket rendőri szemszögből is érdemes kiemelni, és fontos a fiatalok tájékoztatása az ezekkel járó veszélyekről.

- Az alsóbb tagozatosoknál központi téma volt, hogyan vigyázhatnak biztonságukra, ha egyedül tartózkodnak otthon. Szó esett arról, hogy ilyenkor az ajtókat be kell zárni és nem szabad idegeneket beengedni. Emellett beszélgettünk a háztartásban előforduló veszélyes anyagokról, valamint a gyógyszerekről is. A felső tagozatosokkal kielemeztük, milyen helyszíneken válhatnak áldozattá, illetve mit tehetnek annak érdekében, hogy minimalizálják ennek kockázatát. Kitértünk még a közlekedési szabályokra, a vagyonbiztonságra, az erőszakos cselekményekre, a verekedésre, a garázdaságra és a rongálásra, továbbá felhoztam példaként néhány, a Pápai Rendőrkapitányságon vizsgált olyan büntetőeljárást is, amely akár elkövetőként, akár áldozatként fiatalkorúakat érintett - nyújtott betekintést a foglalkozások témáiba a Pápai Rendőrkapitányság munkatársa.

Az általános iskolás diákok aktívan részt vettek a megelőző jellegű interaktív foglalkozásokon, érdeklődve fogadták az új információkat
Fotó: Pápai Rendőrkapitányság

Hozzáfűzte, a gyermekek nagy érdeklődéssel fogadták ezeket az információkat, sok esetben pedig rácsodálkoztak azokra a bűnesetekre, melyek a térségükben történtek és fiatalok is érintettjei voltak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!