Rendőrségi

2014.03.25. 12:04

Ártatlanul van előzetesben?

Veszprém - Nem szúrtam meg Cs. Erikát, nem vagyok bűnös, engem vádolnak törvénysértő bizonyítékok alapján, amit a sértett és tanúi találtak ki. A tett helyszínén járt járőr, akit kedden hallgattak meg nem emlékszik a történtekre. A vádlottat orvoshoz vitték. A tárgyalást délután folytatják.

Kovács Erika

Több bizonyítási indítványt terjesztett elő a vádlott, amelyben jogsértést feltételezett kedden délelőtt a törvényszéken dr. Szakács Katalin tanácsvezető bíró előtt.

- A magyar igazságszolgáltatásban lehet hamisan tanúskodni, amit meg lehet úszni egy ejnye-bejnyével, ugyanis a hamis tanúzást senki nem veszi komolyan. Egy védekezésre képtelen ember megverését nem vizsgálja senki – állt az indítványban, amit a bíró ismertetett. Elhangzott még: a vádlott nem érti, hogy az egyik tanú ruhája hogyan lett véres, amit bizonyítékként három nap múlva vitt be a rendőrségre.

Nem derül ki a nyomozás adataiból, hogy a kés nem lehet elkövetési eszköz, miért nincs rajta vérszennyeződés, ezt miért nem vizsgálják, miért nincs szúrt sérülés a sértett pulóverén? - sorolta érveit a vádlott. Kétségbe vonta a sértett és tanúi által előadott vallomás hitelességét. Állítása szerint egyikükről 25 nap múlva derül ki, hogy van köze az eseményekhez. Felvetette: hol, mitől, kitől sérült meg  a sértett?

Indítványozta Cs. Erika igazolja élettársi kapcsolatukat. Jelezte: hiányosan kapta meg az ügy iratait, a nyomozati és bírósági iratok nem fedték egymást. Lakásban bántalmazták asztallábbal, a kórházban tért magához, nem kommunikált a rendőrökkel. Állítása szerint a helyszínt nem biztosították, összejárták többen is, ezért onnan bizonyítékok kerülhettek ki.

A kedden délelőtt tanúként meghallgatott járőr elmondta: nem igazán emlékszik arra, mi történt 2012. december 2-án. „Ha jól emlékszem szurkáláshoz, késeléshez mentünk. Az elkövető a fürdőben feküdt, vérzett egy-két helyen, nem tudom, még kik voltak ott, ők vették el tőle a kést, ha jól emlékszem. Régen volt” - fogalmazott. A bíró kérdésére hozzátette még: nem tudom, láttam-e a kést, talán. Vérnyomok ott voltak, ahol az elkövető volt, és az elkövetőn is volt vér. Dr. Németh Ákos ügyvéd kérdésére, hogy ki biztosította a helyszínt, elmondta: „nem emlékszem, valakinek biztosítani kellett, amíg kiérkeztek a bűnügyi technikusok”.

A járőr ügyvédi kérdésre, miszerint ő írta-e a történtekről szóló jelentést, elmondta: „feltehetően én írtam, akkor nemrég kerültem a munkahelyemre, segítségre szorultam”. Hogy figyelmeztette-e a jelenlévőket, hogy kötelesek valót mondani, vagy csak kérdezősködött, azt mondta: nem tudja már.

A bíró Cs. Erikát arról kérdezte, miért nem volt a pulóverén szakadás a szúrás miatt, azt válaszolta: nem emlékszik, mi volt rajta.

Az ügyről korábban megírtuk: 2012. december 2-án Hajmáskéren, a Jókai lakótelep egyik lakásában a vád szerint Cs. Zoltán megszúrta Cs. Erikát. A vádlott ezt tagadja, szerinte lépre csalták, és ellene tervelték ki az egészet bosszúból, mert feljelentette a nőt, aki elvitte több holmiját, és tartozás miatt kikapcsoltatta nála a közműveket. A nő többször fenyegette, hogy megvereti, megöleti.

Az ügy délután folytatódik, mert a vádlottat igazságügyi orvosszakértői vizsgálatra vitték.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!