2009.12.21. 20:31
Fatolvajok - Negyven köbméter fát loptak
Kapolcs - Megbuktak a fatolvajok az erdőőr bejelentése nyomán. Mint kiderült, nem gondolták, hogy majd szólnak a lopásért.
Molnár Tibor főtörzszászlóst, Monostorapáti körzeti megbízott rendőrt kereste fel az erdőőr, mivel előző nap tetten érte a kapolcsi Ny. B.-t és H.G.-t, valamint a pulai S. M.-t, amint éppen engedély nélkül vágták a fát motorfűrésszel. Az erdőőr elmondta, hogy a trió mintegy 40 köbméter fát termelt ki, a kár mintegy 150 ezer forintra tehető. A gyors helyszíni szemle során a rendőrség lefoglalta az elkövetők által kitermelt és az általuk a helyszínen hátrahagyott 20 köbméter fát, valamint két motorfűrészt.
A házkutatások ugyan nem jártak eredménnyel, de amikor Ny. B.-t előállíták, elmondta a rendőröknek, hogy ő és társai már több napja termelték ki a fát, mivel nincs elegendő tűzifájuk és egyébként sem gondolták, hogy ezért szól majd nekik valaki. Elhangzott az is, tisztában voltak azzal, ki a terület tulajdonosa. Ny. B. megjegyezte, hogy az általuk kitermelt fából egy héttel korábban hat köbmétert egy közeli településre adott el, ahova azt traktorral szállították el.
A tapolcai rendőrkapitányság a három személy ellen lopás bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.