Hogyan tovább?

Egyrészt tanári végzettségűként van fogalmam arról, hogy hogyan élhetik át a pedagógusok a változásokat, másfelől mindenki tudja, hogy a gyerek a jövő és rengetegen tisztában vagyunk már azzal is, amikről Dr. Vekerdy Tamás ír nem keveset: az itthoni iskolarendszer nem gyerekközpontú és nem is abba az irányba tart. Mivel azonban a fiam nyáron ötéves lesz, vészes közelségbe kerül az iskola. Kiválasztottam már azt, amelyik nagyon emberi, de ott dupla a túljelentkezés. Számolni kell az elutasítással is, de én még az ellehetetlenítéstől is tartok. Komolyan gondolkodom azon, hogy külföldre távozunk, ha az apja engedi – ez sem biztos. Pedig itt szeretünk lenni, hisz itt élnek azok, akik számítanak. Ha kell, én képes vagyok megint egy új életet kezdeni a lelke miatt, de kérdés, mi a jobb neki: itt maradni szeretteink között és a stresszben összefogva tenni valamit az iskolákért (azaz a gyerekeinkért), vagy menni és kint boldogulni, de olyan intézményben taníttatni a gyerekem, ahol teljesítménykényszer nincs, kölcsönös tisztelet pedig van?