Púder Nélkül

2015.03.04. 14:43

Harmónia az ágyban

A siker sokszor abban rejlik, hogy magunk mögött hagyjuk régi és berögzült szokásainkat és új utakat keressünk. Igaz lehet ez párkapcsolatainkra is.

Szám Dorottya

Boldogabbak lehetünk, jobban kiteljesedhetünk az élet minden területén, ha az életünk megreformálásán aktívan tevékenykedünk. Ezen gondolatok jegyében indult útjára a Kezedben a döntés elnevezésű kampány, amelynek résztvevői szerint az élet több területén is kiemelten fontos a tudatos váltás.Valamennyiünk számára nagyon fontos a párkapcsolat és a szexualitás, hiszen azok hatással vannak életünk sok más területére – állítja Hevesi Kriszta szexuálpszichológus. Egy kutatásból kiderült, hogy minden tizedik újévi fogadalmat tevő pont a nemi életén és szokásin szeretne változtatni. A szakértő szerint a harmonikus szexuális élet számtalan tényező függvénye. Befolyásolja az önbizalom, a pozitív testkép, a testünkkel való összhang megélése és a nyitottság. Negatív hatással vannak rá többek között a kellemetlen szexuális tapasztalatok és az ilyen jellegű bűncselekmények áldozatként való elszenvedése. Egy pár szexuális életére több dolog is kihat. Az erős lelki kapcsolat, a szerelem érzése fokozhatja a szexuális életben tapasztalt örömöket, ugyanakkor az orgazmus által átélt testi folyamatok során felszabaduló vegyületek erősíthetik két ember kémiai kötődését, egymáshoz való hűségét is. Mindezeken túl a felszabadult szexuális élet másik fontos eleme a megfelelő és biztonságos fogamzásgátlás kiválasztása. Erre a pároknak szintén nagy hangsúlyt kell fektetni és az együttműködés jegyében minden esetben közös döntést kell hozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!