Programok

2014.11.01. 12:38

Programok, rendezvények Veszprém megyében november 3-tól

Tudja meg, mi történik Veszprém megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények november 3-tól. Böngésszen, és válogasson!

NOVEMBER 29.

Iskolabál

Ajka - A Borsos Miklós általános iskola az Ifjúságért, a Jövőért Alapítványának támogatására jótékonysági bált szervez november 29-én 19 órakor a Kaszinóban. A zenéről a Mokka együttes gondoskodik.

A békesség kedvéért

Iszkáz - Az erőszakmentes kommunikációról szervez előadássorozatot az Iszkázi Népfőiskola november 29-én 9-től 17 óráig a község művelődési házában.

Rambala Éva, a Nemzetközi Erőszakmentes Kommunikációs Központ által akkreditált tréner három ingyenes előadást tart, amelnyek elvégzésről 30 kreditet jelentő tanúsítványt vehetnek át a résztvevők. A vendéglátók a nap folyamán teaházszolgáltatással kedveskednek a vendégeknek.

 

NOVEMBER 28.

Jön Lovasi és a Kiscsillag

Veszprém – A magyar alternatív rockzene egyik legfontosabb alakjának is bátran titulálható Lovasi András és zenekara, a Kiscsillag november 28-án Veszprémbe látogat. A Kossuth-díjas frontember – aki bandáját a némi iróniával csak negyven körüliek garázsrockzenekarának nevezte – már négy nagylemezt készített a Kiscsillaggal, ami sokkal karcosabb és rockosabb , mint a legendás Kispál és a Borz.

Az Expresszós bulin a Lovasi András (gitár, ének), Leskovics Gábor (gitár, ének), Mihalik Ábel (dob), Ózdi Rezső (basszusgitár) összetételű négyes előtt az Esti Kornél melegíti be a nagyérdeműt.

Színházak és közös ünneplés

Sümeg - A Kisfaludy Művelődési Központ az év utolsó két hónapjában is minden korosztálynak kínál programokat.

Szerencse Károlyné intézményvezető elmondta lapunknak, hogy a színházkedvelő közönség minden korosztályának örömére, felnőtteknek szóló színházi előadások mellett meseszínházi és bábszínházi évad indul a kicsiknek, valamint ifjúsági színházi előadásokkal várják a fiatalokat. Az Advent minden hétvégéjére szervezett gazdag ünnepi programok kínálatával kívánják értékessé tenni a karácsonyi ünnepekre készülődést. A „Jónak lenni jó” című programsorozatuk részeként december hetedikén Márió különleges, még sehol nem látott karácsonyi koncertjére várnak mindenkit. A koncert értékességét bizonyítja a népszerű szombathelyi Isis Big Band együttes kitűnő zenekísérete. December 12-én a Pintér Zoltán vezetette, helyi tehetséges fiatalokból álló Icon Művészeti Társulat karácsonyi dalestje szerepel a programok között, 14-én pedig a városba érkező kórusok, a Tapolcai Pedagógus Női Kar, az Ajka-Padragkúti Forrás Kórus valamint a sümegi Szegedi Róza Női Kar ad adventi hangversenyt a Plébánia templomban. December 19-én a Tapolcai Musical Színpad Diótörő és egérkirály című családi musical előadásával ajándékozzák meg Sümeg város ifjúságát, 21-én a Zajongó zenekar ad jótékonysági koncertet. A befolyt bevételt a Sümegi Kompanik Zsófia Óvoda javára ajánlják fel. Természetesen lesz karácsonyi gálaest is a szeretet és az ünnep jegyében. Szilveszter előestéjén pedig a jó hangulatról ismert kitűnő színészek gondoskodnak. A Szenes Iván dalaival színesített A kaktusz virága című vígjátékot láthatja a közönség Xantus Barbara és Hujber Ferenc főszereplésével. Ezen az estén nem maradhat el a pezsgős koccintás és az újévi sült malac tombola főnyeremény sem.

 

NOVEMBER 27.

Innovációs konferencia

Veszprém - A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának támogatásával Ötlettől a megvalósításig címmel innovációs és szellemitulajdon-védelmi konferenciát szervez 2014. november 27-én 9,30 órától. A konferencia résztvevői a kormány innovációs stratégiájáról, támogatási lehetőségekről és a kutatás-fejlesztési tevékenységet támogató egyéb témákról kapnak tájékoztatást, kiegészítve vállalkozások bemutatkozásával.

NOVEMBER 17.

Megbocsátás hete

Zirc – A zirci Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház november 17-22-ig elengedi a késedelmi határidő miatt felszámolt késedelmi díjat a kikölcsönzött könyvek esetén. Így ezen a héten díjfizetés nélkül visszavihetik az olvasók azokat a könyveket, melyeknek lejárt a kölcsönzési ideje.

Egészségnapok

Tüskevár - Kétnapos programot szerveznek a község iskolájában november 17-én és 18-án. Hétfőn esélyóra keretében fogyatékossággal élő emberek mutatkoznak be a gyerekeknek, majd balesetmegelőző, drogprevenciós, elsősegélynyújtó és pszichológiai előadásokon vesznek részt, illetve megismerkednek az egészséges táplálkozás legfontosabb tudnivalóival. Eközben a felnőttek egészségi mérővizsgálatokra jelentkezhetnek. Kedden Vasáros Erika vadászati kiállítása tekinthető meg.

 

NOVEMBER 15.

Háromszék Táncegyüttes

Devecser - A Művelődési Ház színháztermében vendégszerepel a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes november 15-én 15 órai kezdettel. Legújabb táncprodukciójukkal, melynek címe: Az én mesém, Furik Rita rendezésében - lépnek a megújult intézményben a közönség elé.

Mulatság kerekesszékben

Ajka - Esélyegyenlőségi country estet szervez a Mozgássérültek Aktív Egyesülete és a RollingCountry Kerekesszékes Tánccsoport november 15-én este 6 órától az ajkarendeki sportcsarnokban. A programmal a szervezők azt szeretnék megmutatni, hogy a mozgássérült állapot nem akadálya annak, hogy egy jót bulizzanak együtt, hiszen ami belül van, az számít igazán – vallják a szervezők. Az est fővédnöke dr. Hegedüs Lajos, a MEOSZ elnöke. A program igen színes, lesz Waltz Accross Texas keringő, fellépnek a Country Line Dance csapatok, a zenéről Jánoki Márió gondoskodik. A szervezők zsíros kenyeret készítenek, és a családias hangulat kedvéért azt kérik, hogy mindenki a lehetőségeihez mérten vigyen magával ételt és italt.

Véradó bál

Devecser - Jótékonysági véradó bált szervez a Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete november 15-én 20 órától a Gárdonyi Géza Általános Iskola tornatermében.

 

NOVEMBER 14.

Őrzik értékes örökségünket

Ajka – November 14–15-én rendezik meg a XX. Bakony Néptáncfesztivált a művelődési központban. A programban az első napon a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes A banda című elődadása látható, de az Ajka-Padragkút Táncegyüttes szintén bemutatja műsorát. Fellépnek a fesztivál vendég-együttesei is versenyprogramjukkal, majd gálaműsorban mutatkoznak be a díjazott tánccsoportok és az erdélyi hagyományőrzők.

Egy nap az egészségért

Csetény – A diabétesz-világnaphoz kapcsolódva egészségnapot rendeznek a Vámbéry Ármin Általános Iskolában november 14-én.
E napon született Frederick Banting, akinek Charles Besttel közös gondolata vezetett az inzulin 1922-es felfedezéséhez. A Nemzetközi Diabetes Szövetség 1991-ben szervezte meg először a világnapot. A programban sok játékos feladat szerepel majd, az egészséges táplálkozást és testmozgást helyezve a fókuszba, tájékoztatta lapunkat Somogyi Katalin tanárnő, főszervező. Elmondta, a tanulók számára a témához kapcsolódva rajzpályázatot hirdettek, munkáikat értékelik és kiállítják a program hetében. Emellett válogatást láthatnak a falu szülötte, Simon M. Veronika festőművész azon képeiből, melyeken csak kék színt használt, ugyanis a világnap logója egy kék kör. A diákok termeiket ugyancsak a kék szín és az egészséges táplálkozás jegyében díszítik fel, a felső tagozatosok zászlót készítenek, indulót írnak, s aznap mindenki kék ruhában érkezik. Megmérik a tanulók vércukorszintjét, majd elfogyasztanak egy egészséges reggelit. Délelőtt a korosztályoknak megfelelő feladatokat kapnak, majd tornán vesznek részt a füredi kézilabdacsapat tagjaival, utána közösen kék élőkört alakítanak ki. A szervezők hangsúlyozzák: a cukorbetegség megelőzésére való odafigyelést, az egészséges étkezésre való nevelést kisgyerekkorban kell elkezdeni.

Disznótor

Ajka - Hagyományőrző disznóvágás tartanak a padragkúti művelődési házban november 14-én, majd 15-én 19 órától disznótoros vigadalom lesz.

Kulturwettbewerb

Városlőd - Nemzetiségi napot tartanak a községben november 14-én 10 órától a művelődési házban.

A Városlődi Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és az önkormányzat már 19. alkalommal rendez Kulturwettbewerb-t, azaz német nemzetiségi versenyt. Az idén több mint ötszáz gyermek, 24 iskola jelentkezett a rendezvényre. A programot Heilig Ferenc, a német önkormányzatok megyei elnöke, Fülöp-Bornemisza Szilvia, az ajkai tankerület igazgatója és Csekényi István polgármester nyitja meg. A program végén a Waschludter Johanns Kapelle játszik a gyerekeknek.

Néptáncfesztivál

Ajka - A huszadik Bakony Néptáncfesztivált november 14-én és 15-én tartják a művelődési központban. Pénteken 19 órakor az Ajka-Padragkút Táncegyüttes mutatja be műsorát, majd a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes A banda című elődadása látható. Szombaton 10 a fesztivál vendégegyüttesei lépnek fel versenyprogramjukkal, illetve a 19 órakor kezdődő gálaműsorban a díjazott tánccsoportok és erdélyi hagyományőrzők láthatók.

 

NOVEMBER 13.

A kisfa galeri bemutatója

Veszprém – Gyukics Gábor A kisfa galeri „szociohorror” című első és utolsó prózakötetének diavetítéssel egybekötött bemutatóját november 13-án, csütörtökön 18 órakor tartják a Művészetek Háza – László Károly Gyűjteményben. A szerzővel Fenyvesi Ottó költő beszélget.

NOVEMBER 12.

Radnóti est

Tapolca – A Tamási Áron Művelődési Központban november 12-én 18 órakor a Holocaust emlékév keretében Hallgató virágok címmel rendeznek Radnóti irodalmi estet. A programhoz kapcsolódóan aznaptól 21-ig A tapolcai zsidók, történelem a mának címmel látható kiállítás az intézményben. December elsején nyílik ugyanott a Tapolcai Városi Képzőművész Kör hagyományos év végi kiállítása. A tárlatot Hangodi László történész nyitja meg. December negyedikén Andrea Weaver könyvbemutatóját rendezik Calumnia - Rágalom címmel.

Sztepptánc

Ajka - Catherine Gallagher ír sztepptánc bajnok és táncosai mutatják be Michael Jackson Alive című produkciójukat november 12-én este hét órakor a művelődési központ színháztermében.

A termelői piacok jelentősége

Veszprém - A Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Bizottságának együttműködésével fórumot szervez, amelyet önkormányzatok, civil szervezetek és őstermelők figyelmébe ajánlanak. A november 12-én 10 órakor Veszprémben a városháza Kossuth termében tartandó fórumon előadásokat hallhatnak az érdeklődők a helyi élelmiszerek jelentőségéről, támogatási lehetőségekről, a termelői piacokat és árusait érintő élelmiszer-biztonsági előírásokról, közegészségügyi vonatkozásokról és az őstermelőket érintő adójogszabályokról. A fórumon való részvétel regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a Csalán Egyesületnél lehet november 10-ig.

NOVEMBER 11.

Csend-napok a környéken

Veszprém – Számos elmélkedésre, elcsendesedésre alkalmad adó programmal várják a szervezők az érdeklődőket a Csend-napok következő rendezvényein.

November 11-én 17 órakor Hamvas Béla estet tartanak, melyen az író műveiről és gondolatairól beszélget Palkovics Tibor a Hamvas Béla életmű sorozat Művészeti írások I. című 26. kötetének szerkesztője és Kilián László író, a Művészetek Háza igazgatóhelyettese az Utas és Holdvilág Antikváriumban. Hamvas Béla Balatonfüreden címmel a Hamvas Béla életmű sorozat Művészeti írások I. című 26. kötetét mutatja be Palkovics Tibor és Kilián László november 12-én 18 órától Balatonfüreden a Kredenc Borbisztróban, közreműködnek az Alig Színpad tagjai. November 14-én 16 órától A belső út és a szakrális szerelem címmel Varga Csaba író, filozófus tart előadást a Duniczay-palotában. A következő hetekben is bőven adódik lehetőség a kikapcsolódásra; lesz szívtánc, csend-kóstolóTihanyban és gyógyító zene. A programokat a Művészetek Háza és az ITTMOST Egyesület szervezi.

Testületi ülés

Ajka - A város önkormányzata november 11-én, kedden 13 órakor testületi ülést tart, amelyen megvitatja egyebek mellett az adórendeletek módosítását, a fizető parkolásról szóló rendelet megalkotását, a Rákóczi utca szabályozási tervét, a Kristályfürdő alapító okiratának módosítását, a kisebbségi önkormányzatokkal való együttműködést, a beiskolázási körzethatárokat, fogorvosi körzet praxisjogát, bölcsődevezetői pályázatot, gazdasági társaságok tagjait és a polgármester szabadságát.

 

NOVEMBER 10.

Irodalmi est

Noszlop - A községi könyvtár hétfőn 17 órakor Pálfy Margit estet rendez, amelyen a huszadik századi magyar irodalom nagyjainak freskóversei hangzanak el két részben. Az rendezvény az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és a devecseri Városi Könyvtár támogatásával valósul meg.

 

NOVEMBER 9.

Zenematiné a Hangvillában

Veszprém - November 9-én, vasárnap délelőtt 10 órakor kerül sor a Zenematiné következő adására a Hangvilla kávézójában. Közreműködik a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola diákjaiból álló Dez Brass együttes. Az előadás a ZONGORA VESZPRÉMNEK adománygyűjtő akció keretén belül zajlik, a szervezők fontosnak tartják, hogy a fiatalokat is megszólítsák ezzel a kezdeményezéssel. A Veszprémi Turisztikai Egyesület és a Veszprémi Hangversenyteremért Közhasznú Alapítvány szervezésében indult akción a harmincmillió forint értékű zongora megvételéhez immár több mint hétmillió forint gyűlt össze. Adományozni több formában is lehet; jelképesen a zongora nyolcvannyolc billentyűje is eladó, egyenként kettőszáznegyvenezer forint értékben.

Irodalom és zene párbeszéde

Veszprém – Mácsai Pál és Fullajtár Andrea a főszereplői annak a rendhagyó irodalom estnek, amelyet Radnóti Miklós halálának 70. évfordulóján, vasárnap este mutatnak be a Hangvillában. 1944. november 9-én, alig néhány nappal azután, hogy Szentkirályszabadján megírta utolsó versét, 70 évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el egyik legnagyobb költőnk, Radnóti Miklós. A különleges évforduló és a Holokauszt-emlékév alkalmából három kivételes képességű muzsikussal karöltve rendkívül izgalmas és szuggesztív estet hozott létre két kiváló színész, Mácsai Pál, Kossuth-díjas, és Fullajtár Andrea, Jászai Mari-díjas művész. November 9-én a Hangvillában Dés László, Kossuth-díjas szaxofonművész-zeneszerző, Dés András, a fiatal dzsesszmuzsikus-generáció legelismertebb ütőhangszerese és Lukács Miklós cimbalomművész lesznek ott velük a színpadon. – Nem hagyományos értelemben vett irodalmi estről van szó. Vers, próza és zene egyedi párbeszéde ez a produkció, amelyet a művészeti ágak átjárhatósága, a fellépő művészek egyedi előadásmódja tesz különlegessé. A zenei improvizációk ugyanis folytonosan reflektálnak a prózában, versben elhangzott gondolatokra, így költészet és zene között rendkívül izgalmas párbeszéd alakul ki. Az est műsorán Radnóti Miklós versein, naplórészletein, korabeli dokumentumokon kívül kortársainak versei, írásai is szerepelnek. Mind olyanok, amelyek kapcsolódnak Radnóti életéhez, munkásságához és korához, s van a mához szóló üzenetük is – mondta el kérdésünkre Muraközy Péter. A rendezvényt szervező Veszprémi Programiroda ügyvezetője hozzátette, mindez a legjobb Radnóti-szakértőnek, az életmű legalaposabb ismerőjének számító Ferencz Győző érdekfeszítő, megrázó összeállításában, Mácsai Pál rendezésében, és az előadóművészek nem mindennapi, érzékeny, szuggesztív tolmácsolásában.

Liba-program

Ajka - Márton-napi mulatságot szerveznek gyerekeknek a művelődési központban november 9-én, vasárnap 15 órakor.

Vasárnapi túra

Ajka - Ajka és Veszprém városok túratalálkozója lesz Kislődön a Hármas forrásnál november 9-én. Ozorai Sándor túravezető 9 órakor várja a túrázókat az ajkai buszpályaudvaron.

Csillagászat

Veszprémfajsz – Csillagászat szabad szemmel és távcsővel – az égbolt látnivalói kicsiknek és nagyoknak címmel tart előadást Kocsis Antal, a Magyar Csillagászati Egyesület Hold-megfigyelési Szakcsoport vezetője november 9-én, vasárnap délután öt órakor a veszprémfajszi kultúrházban. A vetítettképes előadás után egy nagy teljesítményű csillagászati távcsővel bemutatják az égbolt látnivalóit. A program a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer keretében valósul meg.

NOVEMBER 8.

RENDEZVÉNY

Veszprém:
Bakony Expó, a bakonyi ízek vására 8–9-én 10 órától este 18 óráig az arénában.

EFI-program: Gyalogtúra Tihanyban 8-án. Indulás Veszprémből autóbusszal 9 órakor a buszpályaudvarról.

EFI-program: Lakossági szűrőprogram 8–9-én a rendelőintézet (Komakút tér 1.) bőrgyógyászati szakrendelőben, valamint a parkolóban.

Diós Gabriella keramikus iparművész Szilikátbotanika című kiállításának megnyitója 8-án 11 órakor az Óváros Art Galé-riában.

Márton-napi játszóház gyermekeknek 8–9-én 11.30 és 13 óra között a Hangvillában.

Szentmise 8-án 12 órakor a Rab Mária-forrásnál.

Szent Márton ünnepéhez kötődő kézműves foglalkozás 8-án 15-től a Szaléziánumban.

Hungarikunyhó: Ünnepek és hétköznapok díszmagyarban címmel a Bocskai-viselet mint kiemelt nemzeti érték mutatkozik be 8-án 16 órakor a VMK előcsarnokában.

In memoriam László Károly. Zenés emlékezés a gyűjtőre halálának évfordulóján, 8-án 16 órától a Dubniczay-palotában. László Károly életéről Herth Viktória gyűjteményvezető mesél, énekel a veszprémi Gizella Női Kar.

A Schola Regina kórus 8-án ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját. 18 órakor ünnepi szentmise a kórus részvételével, utána 18.50-kor koncert a Regina Mundi-plébániában.

Veszprémbe érkezik 9-én az ifjúsági világtalálkozók keresztje és ikonja: 10 órakor a kereszt és az ikon fogadása. 10.30-kor ünnepi érseki szentmise, utána imaóra. 14 órakor visszaemlékezések a világtalálkozókra, 15 órakor keresztút a várban, a bazilikában dr. Márfi Gyula érsek elmélkedése valamint áldása, majd a kereszt búcsúztatása.

Neoton Família-koncert 8-án 20 órakor a Hangvillában.

Ajka:
Az első 800 év – gálaműsor Ajka ünnepére című előadás 8-án 16 és 18 órakor a szabadidőközpontban.

Márton-napi játszóház 9-én 15 órakor a művelődési központban.

Alsóörs:
EFI-program: Sport- és egészségnap 8-án 10-től 16 óráig a sportcsarnokban.
Márton nap 8-án 18 órától a művelődési házban.

Balatonalmádi:
EFI-program: Norcic walking 9-én 9 órától. Indulás a Pannónia-parkolóból.

Felsőörs:
Márton-napi vigadalom 8-án 18 órától a Civil Házban libavacsorával, tánccal és újbormustrával.

Küngös:
Ünnepi szentmise, megemlékeznek a Szent Kinga- templom felszentelése 1. évfordulójáról 9-én 18 órakor.

Pápa:
Black Bunny táncverseny 8-án 12-től 18 óráig a sportcsarnokban.
Mező Lászlóné Visszatérés című kiállításának megnyitója 9-én 18.30-kor a JMSZK színház- épületének emeleti előterében.

Veszprémfajsz:
Csillagászat szabad szemmel és távcsővel – az égbolt látnivalói kicsiknek és nagyoknak címmel Kocsis Antal előadása 9-én 17 órakor a kultúrházban.

Zirc:
Borkóstolóval egybekötött újborünnep Szent Márton- nap alkalmából 8-án 16 órakor a ciszterci apátság Gobelin-termében.
Halloween-parti 8-án 20 órától a művelődési házban.

SZÍNHÁZ


Veszprém:
Kabóca Bábszínház (Hangvilla): Rumini és a négy jogar: 9-én 11 órakor.

Pápa,
JMSZK: A fösvény: 9-én 19 órakor Vajda-bérlet.

MOZI


Veszprém,
Cinema City: CSILLAGOK KÖZÖTT: 10.30, 13.45, 17.00, 20.15 órakor. SÍROK KÖZÖTT: 11.50, 15.10, 17.30, 19.50 órakor. szo: 22.10 órakor is. HARAG: 14.10, 16.50, 19.30 órakor. szo: 22.10 órakor is. AZ ISME-RETLEN DRAKULA: 13.30, 18.30 órakor. HOLTODIGLAN: 15.45, 20.30 órakor. DELFINES KALAND 2: 13.00 órakor. 10.45 órakor. TINI NINDZSA TEKNŐCÖK 3D: 11.15 órakor. CSINGILING ÉS A KALÓZTÜNDÉR 3D: 10.00 órakor.

Tapolca, városi mozi:
VAN VALAMI FURCSA ÉS MEGMAGYARÁZHATATLAN: 16.30-kor. AMNÉZIA: 18.15-kor. CSILLAGOK KÖZÖTT: 20 órakor.

Ruhabörzét rendeznek

Ajka – A Civil Fórum Padragkútért Egyesület ruhabörzét tart november 8-án, szombaton délelőtt tíz órától a padragkúti művelődési házban. A börzéről női- és férfiruhák, valamint gyermekholmik ingyenesen vihetők el.

Jubileumi hálaadás világjáró kereszttel

Veszprém – Az érseki székhelyre érkezik szombaton délelőtt fél 11-kor a katolikus ifjúsági világtalálkozók keresztje – melyet harminc éve, 1984-ben, az első találkozó alkalmával ajándékozott a fiataloknak II. János Pál pápa –, valamint a római Santa Maria Maggiore-bazilika Mária-ikonja, a találkozók másik kísérője. A kereszt és az ikon körbejárja a világot, hozzánk Romániából érkezik, s ez alkalomból jubileumi hálaadást tartanak ünnepi szentmisével a bazilikában, imaórával, énekkarokkal. A nap keresztúttal zárul a belvárosban.

Diós Gabriella kiállítása

Veszprém – Szilikát botanika címmel nyílik Diós Gabriella keramikus iparművész kiállítása az Óváros Art Galériában november 8-án, szombaton 11 órakor. A tárlatot a bemutatkozó művész nyitja meg.

Nyílt nap a gyülekezetben

Veszprém – Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza veszprémi gyülekezete (Aulich Lajos utca 3.) nyílt napot hirdet november 8-án, szombaton délután . A 14 órakor kezdődő megnyitó után az érdeklődőknek bemutatják az egyházat.

Batyus bál

Ajka - A fogyatékkal élő felnőttek nappali foglalkoztatását segítő Molnár Gábor Műhely Alapítvány batyus bált tart szombaton a Kaszinóban. A belépő- és pártolójegyek árát egy kisbusz vásárlására kívánják fordítani. A szervezők tombolafelajánlásokat is szívesen fogadnak.

Városrészek gálaműsora

Ajka - Az első nyolcszáz év – Ajka ünnepe című rendezvénysorozat gálaműsora iránt akkora volt az érdeklődés, hogy még egy előadást szerveztek, amely szombaton délután négy órakor kezdődik a művelődési központ színháztermében. A díjkiosztó este hat órakor lesz, amelyet az agorán kivetítenek.

Ruhabörze

Ajka - A Civil Fórum Padragkútért Egyesület ruhabörzét tart szombaton délelőtt tíz órától a padragkúti művelődési házban. Női-, férfi- és gyermekruhák ingyenesen vihetők el.

Borünnep

Zirc – Borkóstolóval egybekötött Újbor Ünnepére hívja a ciszterci Monostori Látogatóközpont az érdeklődőket Szent Márton nap alkalmából, november 8-án 16 órára. A gobelin-teremben Szalay László, a bakonyi kisvárosból elszármazott balatonfüredi szőlősgazda, borász kalauzolja el a vendégeket.

A Schola Regina koncertje

Veszprém – Idén húszéves a Regina Mundi plébániatemplom liturgikus kórusa, a Schola Regina. Ebből az alkalomból hálaadó szentmisét és jubileumi koncertet tartanak november 8-án, szombaton, 18 órakor a Regina Mundi templomban. Az ünnepi koncert az esti mise után, 18.50 órakor kezdődik.

Egészségnap Alsóörsön

Alsóörs – Egészségnapot tartanak a sportcsarnokban szombaton. A programon az egészséges életmódról és a mozgás jelentőségéről tudhatnak meg többet az érdeklődök, emellett kipróbálhatják a több fokozatú mászófalat és a bringa ügyességi pályát is. A rendezvényen lesz nordic walking oktatás is.

Rádiószínház Füreden

Balatonfüred – Rádiószínházi előadásra várnak mindenkit Madách Imre halálának 150.évfordulója alkalmából a Városi Helytöréneti Gyűjtemény és Kiállítóhelyen szombaton este hat órakot. A művészek Egressy Zoltán Vesztett Éden című művét adják elő. Szereplők: Bajcsay Mária, Szűcs Krisztina és Oberfrank Pál.

Emlékezés a gyűjtőre

Veszprém – László Károly műgyűjtőre emlékeznek november 8-án, szombaton a Dubniczay-palotában. Egy évvel ezelőtt, 2013. november 8-án hunyt el László Károly műgyűjtő. A magyar, német és zsidó származású és identitású könyvkiadó, műgyűjtő, színész és író, László Károly 1996-ban tízezer darabból álló gyűjteményének egy részét Magyarországon helyezte el. Az alkotások a Műcsarnokban és a Kiscelli Múzeumban voltak láthatók. A 200 darabos kollekció 2006-ban állandó helyére, Veszprémbe került. Főképp magyar művészek alkotásait tartalmazza Rippl-Rónaitól és Aba-Nováktól kezdve Kassákig, Moholy-Nagy Lászlóig. A Bázelben élő műgyűjtő 2006-ban megkapta a Veszprém Város Tiszteletbeli Polgára címet, 2007-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, 2013-ban a Pro Cultura Hungarica díjat. Végakarata szerint Veszprémben, a Mártírok úti zsidó temetőben helyezték örök nyugalomra. Halálának évfordulóján november 8-án, 16 órakor zenés emlékezést tartanak a Dubniczay-palotában. László Károly életéről Herth Viktória gyűjteményvezető mesél, a Gizella Nőikar énekel Borbásné Gazdag Gabriella karnagy vezetésével.

EFI: Ingyenes megelőző szűrések

Veszprém – A megyeszékhelyen zárul a veszprémi járásban megtartott lakossági szűrőprogram a hétvégén.

A szűrőprogram november 8-án, szombaton és 9-én vasárnap áll a város lakosságának rendelkezésére a rendelőintézetnél, a Komakút téren, közölte Ráczné Freidler Andrea, a Csolnoky Ferenc Kórház Egészségfejlesztési Irodájának (EFI) vezetője.

A szűréseket a jelzett napokon 9 és 15 óra között lehet igénybe venni érkezési sorrendben, rövid regisztráció után. A szűrőprogramon regisztrálni személyi okmányok felmutatása nélkül, a jelzett napokon 13 óráig lehet. A vizsgálatokat egyénenkénti előzetes állapotfelvétel után, meghatározott kockázati tényezők és ajánlások alapján végzik.

A szűrések között tüdődaganatok korai felismerését segítő CT-, áttekintő hasi ultrahang-, EKG-, légzésfunkciós-, szemfenék- és szájüregvizsgálat, valamint hallásszűrés is szerepel. Egyes vizsgálatok – tekintettel azok időtartamára – csak korlátozott számban állnak rendelkezésre, és igénybevételük jelentősebb várakozási idővel is járhat, tette hozzá az irodavezető.

A szűrőprogramok zökkenőmentes lebonyolítása érdekében az iroda kéri a lakosság támogató részvételét és együttműködését.

NOVEMBER 7.

VÉRADÁS

Péntek: Veszprém, Kossuth laktanya 9–13 óráig; Balatonakali, Polgármesteri Hivatal 15–18 óráig; Tapolca, önkéntes pont 10-15 óráig; Pápa, rendelőintézet 8-11 óráig; Veszprém, vérellátó állomás 8–12 óráig.

RENDEZVÉNY

Veszprém: Vaszkó Tamás, az 1945–56 Közötti Magyar Politikai Elítéltek Közössége vezetőségi tagja Túléltem a terrort 1954–1961 című önéletrajzi kötetének előadással egybekötött bemutatója, ma 15 órakor a Mártírok útja 11. szám alatt.

Genealógia: családtörténet, helytörténet címmel Gubicza Ilona előadása ma 17 órakor a Megyei Könyvtárban.Házas esték. Négy részes kurzus házaspároknak szeretetkapcsolataik tökéletesítéséhez. Első rész Tűzhely vagy tűzfészek? Konfliktusok a házasságban 7-én 18 órától az Érsekség épületében.

Hősök koncert 22 órakor az Expresszó klubban.

Ajka: Az Országos Képző-és Iparművészeti kiállítás november 7-én megtekinthető a művelődési központban.

Balatonalmádi: EFI-program: Jóga 19 órakor a Ramada Hotelben.

Balatonszepezd: Nagy Attila festőművész Ugyanakkor című előadása 17 órakor a Közösségi Házban.

Pápa: Szent Márton napi új bor ünnep 7–9-én 18 órától a Eszterházi Kastélyban.

Várpalota: R. Kárpáti Péter: „Élet az élet után” Miért pozitívak a halálközeli élmények című ismeretterjesztő előadása 17 órakor a Thury-várban.

Zánka: Márton napi rendezvény 17 órától a Faluházban.

SZÍNHÁZ

Veszprém: Petőfi Színház, Nagyszínház: Chicago: 7-én 19 órakor Sík Sándor bérlet.

Pannon Várszínház (Hangvilla): Balfácánt vacsorára: 7-én 19 órakor Páger bérlet.

MOZI

Veszprém, Cinema City: CSILLAGOK KÖZÖTT: 13.45, 17.00, 20.15 órakor. SÍROK KÖZÖTT: 15.10, 17.30, 19.50, 22.10 órakor. HARAG: 14.10, 16.50, 19.30, 22.10 órakor. AZ ISMERETLEN DRAKULA: 13.30, 18.30 órakor. HOLTODIGLAN: 15.45, 20.30 órakor. DELFINES KALAND 2: 13.00 órakor.

Tapolca, városi mozi: VAN VALAMI FURCSA ÉS MEGMAGYARÁZHATATLAN: 15.00 és 16.30-kor. AMNÉZIA: 18.15-kor. CSILLAGOK KÖZÖTT: 20 órakor.

NOVEMBER 6.

Információs nap

Zirc  – A Veszprém Megyei Információs Centrum Információs napot tart az új Ptk.-val és a civil törvénnyel kapcsolatos tapasztalatokról november 6-án csütörtökön 16.30-18 óráig a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Házban. Szintén információs napot tartanak civil szervezetek vezetőinek Hogyan legyünk jó vezetők címmel november 6-án 15-16.30 óráig a művelődési házban.

Egészséges életmód

Nagyvázsony – A Csolnoky Ferenc Kórház Egészségfejlesztő Iroda Aktív, egészséges életmód című interaktív sorozat következő előadása november 6-án, csütörtökön lesz. A Rendszeres mozgás, mozgás- és mozgatás-gyakorlatok valamint pihenés, relaxáció, stresszkezelés a gyakorlatban című ingyenes előadást 17 órakor tartják az integrált közösségi térben.

RENDEZVÉNY

Veszprém: A Nagy dia nap. Ingyenes diavetítés a Kabóca Házikóban: 9-től 10 óráig az óvodásoknak, 10-től a Házikó látogatóknak, 14-től az általános iskolásoknak. A nosztalgiázni vágyó felnőtteknek 19 órától az Íródeák Kávé- és Teaházban.

A tudomány kultúrája előadássorozat: dr. Gurin Péter előadása Determinizmus, szabad akarat, objektív valóság – a kvantumfizika szemszögéből címmel 16 órakor a Vár utca 39-ben.

Bogdán Norbert gitáros, énekes koncertje 17.30 órakor a Megyei könyvtár Kisfaludy termében.

Fényfüzér. Indiai klasszikus zene és tánc 19 órakor a Hangvillában.

Zenei Csemegék a Pannon Egyetemen: Gyöngyhalász latin zenekar 19.30 órakor az egyetem B épületének aulájában.

Balatonalmádi: EFI-program: Tartáskorrekció 16.30-kor a Vörösberényi Művelődési Házban. Vízigimnasztika 17 órakor a Ramada Hotelben.

Balatonfőkajár:
EFI-program: Galako sport 18.30-kor a Művelődési Házban.

Balatonfüred: Szt. Márton napi vigadalom 16 órától a Szent Benedek Gimnáziumban.

Nagyvázsony:
Rendszeres mozgás, mozgás- és mozgatás-gyakorlatok. Pihenés, relaxáció, stresszkezelés a gyakorlatban 17 órakor az Integrált Közösségi Szolgáltató Térben.

Zirc: Partnerségi információs nap a Városi könyvtárban. Hogy legyünk jó vezetők címmel 15 órától 16.30-ig és Mi a teendő: Civil szervezetek működtetése 2014-ben címmel 16.30-tól 18 óráig.

SZÍNHÁZ


veszprém: Petőfi Színház, Nagyszínház: Chicago: 6-án 17 órakor Ujhelyi Olga bérlet.

Pannon Várszínház (Hangvilla): Balfácánt vacsorára: 7-én 19 órakor Páger bérlet.

Pápa,
JMSZK: Süsü a sárkány, 6-án 10 órakor Pöttöm bérlet 14 órakor Fekete István bérlet.

MOZI


Veszprém, Cinema City: CSILLAGOK KÖZÖTT (Premier!): 13.45, 17.00, 20.15 órakor. SÍROK KÖZÖTT: 15.10, 17.30, 19.50 órakor. HARAG: 14.10, 16.50, 19.30 órakor. AZ ISMERETLEN DRAKULA: 13.30, 18.30 órakor. HOLTODIGLAN: 15.45, 20.30 órakor. DELFINES KALAND 2: 13.00 órakor.

Tapolca, városi mozi:
VAN VALAMI FURCSA ÉS MEGMAGYARÁZHATATLAN: 15.00 és 16.30-kor. AMNÉZIA: 18.15-kor. CSILLAGOK KÖZÖTT: 20 órakor.

VÉRADÁS

Csütörtök: Várpalota, honvédség 11-14 óráig; Szentkirályszabadja, nemzedékek háza 15-18 óráig; Ajka, Bródy úti óvoda 14-17 óráig; Veszprém, vérellátó állomás 8–15 óráig;

NOVEMBER 5.

Pillanatok a megyéből

Zirc - Pillanatok a megyéből címmel nyílik meg a Magyar Madártani Egyesület Veszprém Megyei Helyi Csoportjának természetfotó kiállítása november 5-én 17 órakor a Békefi Antal városi könyvtárban. A tárlat a megye természeti értékeit mutatja be. A megnyitón Kovács András tart előadást a témáról.

Zirc anno

Zirc – Hagyomány a városban, hogy ünnepélyes körülmények között mutatják be a város történetének egy-egy kiemelt korszakát, kulturális értékeit felvillantó Zirc anno... című naptárt. A kiadvány ezúttal a 80 évvel ezelőtti Zirc életébe enged bepillantást. November 5-én 18 órakor a városháza nagytermébe várják az érdeklődőket.

RENDEZVÉNY

Veszprém:
Éjszakai Egyetem: Júdás orcátlansága címmel Szilágyi Ákos előadása ma 18 órakor a Vár utca 39-ben.
Tőzsdei Roadshow: Befektetésekről egyszerűen, avagy hogyan hozzuk ki pénzünkből a maximumot ma 15-től 19 óráig az egyetem Aulájában.
Baglyot lehet hajtogatni az Origami világnap alkalmából ma 10 és 16 óra között a Március 15. úti Könyvtárban.

Balatonkenese:
EFI-program: Tartáskorrekció ma 17 órakor a Közművelődési Intézményben.

Veszprémvarsány:
Radnóti Emlékmenet negyedik stációja. Koszorúzás ma 17.30-kor a Háborús emlékműnél. Horváth Viktor visszaemlékezései a munkaszolgálatosoknak a faluban eltöltött éjszakájáról 18 órakor a Fekete István Általános Iskolában.

Zirc:
Ismerd meg legjobb barátodat – Kiállítás, játékok és tudnivalók az állattartásról 5-én 14-től 17 óráig a Művelődési házban.
Veszprém megye természeti értékei képekben címmel természetfotó kiállítás megnyitó és előadás ma 17 órakor a Városi könyvtárban.

Zirc anno 2015 helytörténeti naptár bemutatója ma 18 órakor a városháza nagytermében.

SZÍNHÁZ

Veszprém: Kabóca Bábszínház (Hangvilla): On the Road-angol nyelvű bábelőadás gyerekeknek ma 14 órakor.

MOZI

Veszprém, Cinema City: SÍROK KÖZÖTT: 13.00, 15.20, 17.40, 20.15 órakor. HARAG: 14.20, 17.00, 20.00 órakor. AZ ISMERETLEN DRAKULA. 13.15, 18.30 20.30 órakor. HOLTODIGLAN: 15.15, 19.40 órakor. DELFINES KALAND 2: 13.45 órakor. A VÉDELMEZŐ 2D: 16.00 órakor. KAMUZSARUK: 18.00 órakor.

Tapolca: városi mozi: SENKI SZIGETE: 14 és 16 órakor. EGY NEHÉZ NAP ÉJSZAKÁJA: 18 órakor. AZ ISMERETLEN DRAKULA: 20 órakor.

VÉRADÁS

Szerda: Nagyvázsony, IKSZT 15-18 óráig; Ajka, Magyar Imre Kórház, intézeti 10-14 óráig; Mezőlak, kultúrház 11-13 óráig; Mihályháza, közösségi ház 14-15.30 óráig; Veszprém, vérellátó állomás 8–18 óráig;

NOVEMBER 4.

Emlékezés az áldozatokra

Veszprém – Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékezik a Kereszténydemokrata Néppárt Veszprém Városi Szervezete.

A KDNP Veszprém Városi Szervezete november 4-én hagyományosan rendezvényt tart a Vár utcai Brusznyai Árpád emléktáblánál, ahol a november 4-i szovjet megszállásra, a forradalom és szabadságharc áldozataira emlékeznek. Az idei megemlékezés öt órakor kezdődik, beszédet mond Porga Gyula, Veszprém polgármestere. Hat órakor szentmise és ökumenikus megemlékezés kezdődik a Szent Mihály bazilikában. Latorczai János, a KDNP Veszprém Városi Szervezete elnöke elmondta: a szervezet kezdeményezésére, a „Veszprém a Kereszténységért” Alapítvány vállalta a volt piarista gimnázium falán lévő Brusznyai emléktábla melletti rossz állapotú márványtáblák felújítását. A Brusznyai emléktáblát tavaly újították fel, idén pedig a Batsányi János emléktáblát, valamint a piaristák 300 évére emlékező táblát. A fal lábazatával együtt negyven négyzetméteres felület újult meg, az emléktáblák alá a koszorúk számára akasztókat helyeztek.

Bejárás a közösségért

Devecser - Köztisztaság- és közrendvédelmi bejárást tart az önkormányzat, a rendőrség és a polgárőrség kedden fél kilenctől a városban.

Kézműves felnőttek

Ajka - A művelődési központ kézműves foglalkozást tart felnőtteknek kedden délután négy órakor. Ezúttal a virágkötészettel ismerkedhetnek meg a résztvevők, akiknek célszerű metszőollót vinni magukkal.

Válság, krízisek, történelem

Tapolca – Kiút a válságból, Korunk és a Könyvek könyve címmel tart előadássorozatot Soós Attila, a Nyitott Szemmel magazin főszerkesztője a Tamási Áron Művelődési Központban. Az első előadás november 4-én, kedden, 18 órakor lesz Érthetetlen vagy értelmetlen a kor, amelyben élünk? címmel a világszerte tapasztalható természeti, társadalmi, gazdasági krízisekről. November 18-án, kedden Kezünkben a jövő? Ki irányítja a történelmünket? címmel tartja az előadó a következő programot, majd december 2-án, 18 órakor A valódi megoldás, Az advent mint reménység és várakozás címmel várja az érdeklődőket az utolsó rendezvényre.

Tudomány napi konferencia

Veszprém – A tudomány napja alkalmából szervez kétnapos nemzetközi konferenciát a Pannon Egyetem Magyar és Alkalmazott Nyelvtudományi Intézete november 4-én és 5-én a Veab-székházban.

RENDEZVÉNY

Veszprém: A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatának keretében 4–5-én 10 órától kerül sor a Current Research: Implications for the Future Tudomány Napja nemzetközi konferenciára Veab-székházban.

Gyetvai Zsuzsanna azaz Zsi Chimera posztumusz kiállításának megnyitója ma 17 órakor a Pannon Egyetem aulájában.

Szilágyi-von Königsberg Éva (Zoé) Állatképek című kiállításának megnyitója ma 17 órától a megyei könyvtárban.

VÉKA filmklub: Szerelem a hatodikon ma 20 órakor a Fricskában.

Ingyenes Tőzsdei Roadshow: Befektetésekről egyszerűen, avagy hogyan hozzuk ki pénzünkből a maximumot 5-én 15-től 19 óráig a Pannon Egyetem Aulájában: 15.30– 17 óráig: Befektetési döntések a gyakorlatban – Hogyan csinálják a profik? (panelbeszélgetés); 17.20–19 óráig: Mi tévő legyek a csökkenő kamatlábak mellett? Hol van most a sztori?(panelbeszélgetés).

Balatonalmádi: EFI-program: Tartáskorrekció ma 16.30-kor a Vörösberényi Művelődési Házban. Jóga ma 17.30-kor a Ramada Hotelben.

Balatonkenese:
EFI-program: Galako sport ma 18 órakor a Közművelődési Intézményben.

Nagyesztergár: Radnóti Emlékmenet harmadik stációja. Koszorúzás a templomnál lévő emlékhelynél ma 16.30-kor. Patka Heléna Radnóti estje 17 órakor az Ányos Pál Általános Iskolában.

Pápa:
Pósa Lajos emlékkiállítás megnyitója ma 16 órakor a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája dísztermében.

Sümeg: Gyászmise az 1956. november 4-én indult Szovjet hadsereg magyarországi inváziójának áldozataiért ma 17 órakor a Plébánia templomban.

Tapolca: Kiút a válságból: Soós Attila előadás sorozata: Korunk és a Könyvek könyve – Értehetetlen vagy értelmetlen a kor, amelyben élünk? Természeti, társadalmi, gazdasági krízisek világszerte. Okok és következmények ma 18 órakor a Tamási Áron Művelődési Központban.

Zirc: Az emlékezet rezonanciái 4-én 17 órakor a Városi könyvtárban.

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc leveréséről ma 18.30-kor az Apátsági udvarban, onnan levonulás az 56-os emlékkőhöz.

POLITIKAI RENDEZVÉNY

Veszprém: A veszprémi Jobbik ’56-os forradalom tiszteletére, november 4-i megemlékezése ma 18 órakor a Lovassy Gimnáziumban a Brusznyai szobornál.

SZÍNHÁZ

Veszprém: Petőfi Színház, Latinovits-Bujtor Játékszín: Titus Andronicus: 4-én 17 órakor, Ifjúsági bérlet.

Pannon Várszínház (Hangvilla): Toldi 4-én 15 órakor, ifjúsági előadás.

Pápa: Csillagtánc című tűzszínházi előadás 4-én 8 és 12 órakor a Zsinagógában. A tűzszínházi bemutatóhoz beszélgetés kapcsolódik a helyszínről és annak hagyományairól Politzer Sándorral.

JMSZK: Süsü a sárkány, 4-én 14 órakor, Benedek Elek bérlet.

MOZI

Veszprém, Cinema City: SÍROK KÖZÖTT: 13.00, 15.20, 17.40, 20.15 órakor. HARAG: 14.20, 17.00, 20.00 órakor. AZ ISMERETLEN DRAKULA. 13.15, 18.30 20.30 órakor. HOLTODIGLAN: 15.15, 19.40 órakor. DELFINES KALAND 2: 13.45 órakor. A VÉDELMEZŐ 2D: 16.00 órakor. KAMUZSARUK: 18.00 órakor.

Tapolca:
városi mozi: SENKI SZIGETE: 14 és 16 órakor. EGY NEHÉZ NAP ÉJSZAKÁJA: 18 órakor. AZ ISMERETLEN DRAKULA: 20 órakor.

KIÁLLÍTÁS

Veszprém: Gyetvai Zsuzsanna azaz Zsi Chimera posztumusz kiállításának megnyitója 4-én 17 órakor az Egyetem aulájában.

Szilágyi-von Königsberg Éva (Zoé) Állatképek című kiállításának megnyitója 4-én, 17 órától a megyei könyvtárban.

Pápa: Pósa Lajos emlékkiállítás megnyitója 4-én 16 órakor a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája dísztermében.

VÉRADÁS

Kedd: Veszprém, Bakonykarszt Zrt. 8-11 óráig; Veszprém, Bramac/ Ip Kerámia 13-16 óráig; Ajka, Poppe Kft. 12–15 óráig; Veszprém, vérellátó állomás 8–15 óráig;

NOVEMBER 3.


RENDEZVÉNY

Veszprém: Év-fordulók jubileumi konferencia a balácai római kori villagazdaság 110 éves felfedezése és Villa Romana Baláca 30 éves megnyitása alkalmából 3-án 10 órától a MTA-VEAB székházban.
Kávészünet Slam turné 3-án 19 órakor a Hangvillában.

Balatonalmádi:
EFI-program: Hydrobik 3-án 18 órakor a Ramada Hotelben. Galako sport 3-án 18.30-kor a Vörösberényi Általános Iskolában.

Balatonfűzfő:
EFI-program: Tartáskorrekció 3-án 17 órakor a Közösségi házban.

Királyszentistván:
EFI-program: Galako sport 3-án 17 órakor a Faluházban.

Várpalota:
Szerep, tudás és változás a XXI. században – azaz: Gondolatok a család mai helyzetéről című rendezvény 3-án 17 órakor a városi könyvtárban.

SZÍNHÁZ


Veszprém:
Kabóca Bábszínház (Hangvilla): Volt egyszer egy... 3-án 10 órakor.

Pápa:
Csillagtánc című tűzszínházi előadás 3-án 9, 12 és 14.30-kor a Zsinagógában. A tűzszínházi bemutatóhoz beszélgetés kapcsolódik a helyszínről és annak hagyományairól Politzer Sándorral.

MOZI

Veszprém,
Cinema City SÍROK KÖZÖTT: 13.00, 15.20, 17.40, 20.15 órakor. HARAG: 14.20, 17.00, 20.00 órakor. AZ ISMERETLEN DRAKULA: 13.15, 18.30 20.30 órakor. HOLTODIGLAN: 15.15, 19.40 órakor. DELFINES KALAND 2: 13.45 órakor. A VÉDELMEZŐ 2D: 16.00 órakor. KAMUZSARUK: 18.00 órakor.

Tapolca: városi mozi:
SENKI SZIGETE: 14 és 16 órakor. EGY NEHÉZ NAP ÉJSZAKÁJA: 18 órakor. AZ ISMERETLEN DRAKULA: 20 órakor.

ZENE

Veszprém: Kávészünet Slam turné 3-án 19 órakor a Hangvillában.

VÉRADÁS

Hétfő: Hajmáskér, kultúrház 15–18 óráig; Veszprém, vérellátó állomás 8–15 óráig;

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!