Programok

2015.03.08. 13:18

Programok, rendezvények Veszprém megyében március 9-től

Tudja meg, mi történik Veszprém megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények március 9-től. Böngésszen, és válogasson!

Munkatársainktól

ÁPRILIS 18.

Gőzmozdony fütty a Bakonyban

A Bakonyvasút Szövetség szervezésében ötödik alkalommal jár gőzmozdony a Bakonyban. A nosztalgia szerelvény április 18.-án Győr és Zirc között közlekedik majd. A gőzmozdony az elmúlt évekhez hasonlóan az egykori Déli Vasút társaság 109.109-es gőzmozdonya lesz. A szerelvényben a korábbi évekhez hasonlóan nosztalgiakocsik lesznek besorozva, kiegészítve büfé kocsival. A Bakony emelkedőit a szerelvény végén BdMot dízelmozdony segíti legyűrni. Az idén is lesz betétmenet a vonal legszebb szakaszán Zirc és Bakonyszentlászló között. Már hagyomány, hogy a veszprémvarsányi önkéntes tűzoltók töltik tele a mozdony víztartályát.

 

ÁPRILIS 11.

Jótékonysági bál

Balatonfűzfő – Idén másodszor rendezik meg a Balaton Vízilabda Klub jótékonysági bálját, amit április 11-én 19:00 órától tart az egyesület a Művelődési Házban. A tavalyi nagy sikeren felbuzdulva a szervezők remélik hagyományt teremtettek, amelyet az ez évi rendezvény méltán visz tovább. A bál egybeesik a költészet napjával, mely alkalomból Bíró Márton verset szaval majd és az Irinyi János Általános Iskola táncegyüttese is fellép.

Sztárfodrászok a kamarában

Veszprém - Zsidró Tamás és Pikler Tibor mesterfodrászok részvételével hajvágó bemutatót és tanfolyamot szervez április 11-én 9 órai kezdettel a V Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Bővebb információ és jelentkezés a kamara honlapján.

ÁPRILIS 4.

Író-olvasó találkozó

Bakonybél – „A fehér király birodalma” címmel író-olvasó találkozó lesz Dragomán Györggyel április 4-én 10 órakor a könyvtár nagytermében. A beszélgetés után lehetőség lesz az író felesége, Szabó T. Anna költő könyveit is dedikáltatni. A programot a Szent Mauríciusz Monostor és a Községi Könyvtár szervezi.

 

MÁRCIUS 26.

Élelmiszerhigiéniai előadás

Veszprém - A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara március 26-án 15 órakor kezdettel az aktuális élelmiszer-higiéniai jogszabályváltozásokról fórumot szervez vendéglátóipari vállalkozások részére. A rendezvényen Leitold József, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának vezetője tart előadást. A fórumon való részvétel ingyenes, de előzetes jelentkezéshez kötött.

MÁRCIUS 20.

Kitépdesett lapok
Devecser – Kara Lászó devecseri születésű elsőkötetes író könyvbemutatóját rendezik a művelődési ház klubtermében március 20-án este hat órakor. A Kitépdesett lapok egy naplóból című kötetben szereplő novellák mindegyike olyan, mintha fiatalok, egyetemisták, hétköznapi őrültek naplójából származnának. Az írások kendőzetlen és realisztikus módon vallanak a legkényesebb témákról, mint a létkérdés, a származás, a szex és egyéb bódulatok. A könyvet olvasva még nevetni is tudunk a megható helyzetek láttán és a költőien elkapott mondatok mellett. Kara László ezzel a művével édesapja emléke előtt tiszteleg „az összes leírt és kimaradt betűivel.” A kötet hátsó borítóján, az ajánlóban így gondolkodik: „Mindenkinek (biztosan) vannak olyan emlékei – függetlenül attól, hogy naplóban vagy máshol őrzi őket –, amelyektől szeretne megszabadulni...”

MÁRCIUS 19.

Utasellátó a kiállításon 

Tapolca – Fedélzeti Utasellátó Vándorkiállítás nyílik március 19-én csütörtökön, 16 órakor a vasútállomás volt Utasellátó éttermében. A kiállítást Dobó Zoltán polgármester és Füstös Zsuzsanna a VOKE Batsányi János Művelődési és Oktatási Központ igazgatója nyitja meg, valamint szakmai megnyitó beszédet mond Nehéz György, a kiállítási anyag tulajdonosa. A tárlat naponta 12 és 16 óra között látogatható.

MÁRCIUS 18.

Újra bormustra

Tapolca - Immár 13. alkalommal szervezi meg a Badacsonyi Borbarát Asztaltársaság a Tapolcai Sándor-napi Bormustrát március 18-án. A Balatoni Borrégió legjelentősebb hagyományos tavaszi szakmai találkozóján a régió rozé boraiból kóstolnak közel negyven félét a Tamási Áron Művelődési Központban. A rendezvényt a város polgármestere, Dobó Zoltán nyitja meg. Májer János, a Badacsonyi Kutató Állomás vezetője az elmúlt évjárattal kapcsolatos tapasztalatokról szól, a borok jellemzőit Kállay Miklós, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára foglalja össze. Egy-egy bor kóstolása előtt a bormustra szakmai vezetője, Kulka Gábor, a Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottságának titkára mutatja be a termelőt. A mustra az idén is a borokhoz és az időszakhoz illő vacsorával zárul a házigazda, Mezőssy Zoltán jóvoltából.

Veszprémbe jön az igazgató

Veszprém – Március 18-án, szerdán Veszprémben tart előadást a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőképző központjának igazgatója, Szalai László. A 17 órakor kezdődő esemény címe: „Új irányok és lehetőségek a labdarúgó edzőképzésben és a korosztályos játékosok felkészítésében". Az előadás ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a szövetség Veszprém megyei igazgatóságának elérhetőségein lehet.

Előadás Iránról

Balatonfüred  – A régi Perzsia – a mai Irán címmel Karika Erzsébet nyugalmazott könyvtáros tart előadást március 18-án délután fél ötkor a könyvtár emeleti olvasótermében. A belépés díjtalan. 

MÁRCIUS 16.

Filmklubban a Timbuktu

Veszprém - A Timbuktu című francia mauritániai filmet vetítik március 16-án, hétfőn a városi művelődési központ filmklubjában. Az alkotást a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölték.

 

MÁRCIUS 15.

Tájékozódási túraverseny

Ajka-Csingervölgy – Hat különböző nehézségi fokú pályán versenyezhetnek március 15-én, vasárnap a fiatalok tájékozódási túraversenyének résztvevői. A csingeri parkerdőben a verseny 9,30 órától 11 óráig tart. Az érdeklődők 8,30 órától a helyszínen nevezhetnek. A rendező Kórház SE a csapatoknak tájfutó térképet biztosít. A Parkerdőben az Energetikai és Bányászati Múzeum, valamint az ásványgyűjtemény a verseny napjan 9-14 óráig ingyenesen lesz majd látogatható.

Ünnepi megemlékezés

Dudar  – Rendhagyó március 15-i ünnepséget tart az önkormányzat a Vörösmarty tér-emlékműnél 15.00 órakor. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra emlékezve  „ A MI MÁRCIUS 15-ÉNK!” című országos ünnepséghez csatlakozva a résztvevők együtt szavalják el Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét. Koszorút helyez el Tóth Edina Kitti polgármester és  Szivák Péter jegyző. A művelődési házban 15.30 órakor ünnepi műsort ad a Dudari Énekkar, a Dudari Általános Iskola és a Dudari Kiskópé Óvoda.

Ünnepi sakk Noszlopon

Noszlop  – Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Noszlopy Gáspár Kupa sakk egyéni villámversenyt. A megmérettetés március 15-én, vasárnap délelőtt tíz és délután három óra között zajlik majd, a helyszín a faluház lesz. A győztes nyeri el a kupát, de ezen kívül számos különdíj is gazdára talál. 

MÁRCIUS 14.

Lemezbemutató turnén a Sexepil

Budapesti lemezbemutatója után országos turnéra indul a legendás Sexepil, mely 19 év után új, angol nyelvű lemezt adott ki. A zenekar, melyet rendszeresen játszott a Music Television, mely a Nirvana producerének stúdiójában dolgozott a kilencvenes években, a zenekar, mely turnézott Björkkel és számos koncertet adott Amerikában is, most régi, de mégis új felállásban tér vissza. A zenekar március 14-én Veszprémben, az Expresszóban lép fel.

Garázsrock a Metróban

Veszprémbe jön a The Trousers, a garázsrock hazai zászlóshajója. Március 14-én szombaton a veszprémi Metró Sörözőben lépnek fel a helyi Slide Away zenekarral.

Nyílik a természet

Monoszló - Nyílik a természet, nyílnak a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság látogatóhelyei. A hat télen is nyitva tartó látogatóhely mellett, március 14-én másik három is megnyitja kapuit a természetet kedvelők előtt: Hegyestű-Monoszló (ahonnan pazar kilátás nyílik az egykori vulkánról); Salföldi Major (itt magyar háziállatfajtákkal, gyógynövényekkel lehet ismerkedni); Kotsy-vízimalom (ahol a lisztporos emlékeket lehet felidézni).

Kard és tőr döntők

Balatonalmádi – A hagyományoknak megfelelően a Balaton-parti település ad otthont a kard és tőr vívó diákolimpia országos döntőjének, amelyet szombaton és vasárnap rendeznek meg a Györgyi Dénes Általános Iskola tornacsarnokában. A viadalon, amely a Bucsy Balázs Emlékverseny nevet viseli, a II., III., V. és VI. korosztályok képviselői lépnek pástra. A diákolimpia döntőjének megnyitója szombaton 9.15-kor kezdődik, azután rögtön elindul a verseny. A vasárnapi program délelőtt kilenc órakor rajtol. 

Túra Uzsára

Tapolca – A Tapolca VSE természetjáró szakosztálya Uzsára szervez túrát március 14-én, szombaton. A résztvevők Sümegről indulnak és Sarvaly érintésével jutnak el Uzsára, amely nagyjából tizenhét kilométeres szakasz. A gyülekező Tapolcán az autóbuszállomáson lesz szombaton 7.25 órakor. 

MÁRCIUS 13.

Mindennapi függőségeink

Lovas - Zacher Gábor Mindennapi függőségeink címmel tart előadást a lovasi faluházban március 13-án, pénteken 18 órakor. A népszerű toxikológus beszél a génekről, nagyapjáról, aki lovifüggő volt és kártyázott is. Saját magáról, a csokoholistáról és a munkaalkoholistáról, az online és offline világról.

VÁR-LAK  diafilmvetítés és rajzfoglalkozás

Veszprém  - A Laczkó Dezső Múzeum március 13-án, pénteken 16 órától VÁR-LAK gyermekfoglalkoztatóban a Várkapu ajándékbolt feletti foglalkoztató teremben diafilmvetítést és rajzfoglalkozást tart a legkisebbeknek. A programon mesél Kiss Dávid színész.

Levéltári kötetbemutató

Veszprém - A Monumenta ecclesiae Vesprimiensis 1437-1464 a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár középkori oklevelei című kötetet mutatja be Pálosfalvi Tamás, a Történettudományi Intézet munkatársa március 13-án, pénteken délután fél ötkor az Eötvös Károly Megyei Könyvtár olvasótermében.

Az imádság szükségessége

Veszprém -  Ferenc pápa kezdeményezéséhez csatlakozva Veszprémben a Feltámadt Üdvözítő-, közismert nevén Károly-templomban tartják a 24 óra az Úrral elnevezésű programot. Az alkalom március 13-án, pénte-ken este hét órakor szentmisével kezdődik, majd keresztúttal, rózsafüzér és imaközösségek áhítatával, virrasztással folytatódik. Március 14-én hét órakor hajnali zsolozsma és szentmise lesz.

 

MÁRCIUS 12.

Szülők iskolája

Ajka  - Hat előadásból álló programsorozat indul Szülők iskolája címmel március 12-én, este öt órakor a Babucsa Civilházban. Az első foglalkozáson Györgyné Kollár Gabriella, az Otthon Segítünk Alapítvány ajkai csoportjának vezetője nagycsaládos anyaként osztja meg tapasztalatait.

A lélek szivárványszínei

Veszprém  - A lélek szivárványszínei címmel Kardos Klára pszichológus tart interaktív estet. „Csúcson van a télvégi depresszió. Innen indulunk, és eljutunk a lélek szivárványszíneiig, az élet teljességéig, hiszen mindez belénk van kódolva. Hogy mindez kinyíljon és megmaradjon” - ehhez ad gyakorlati segítséget a nagy tapasztalatú pszichológus, aki bemutat egy munkája során alkalmazott meditációt is. A program a Csendtől a Varázsig című rendezvénysorozat részeként március 12-én csütörtök 17 órakor kezdődik az Utas és Holdvilág Antikváriumban.

 

MÁRCIUS 10.

A székelyeket ünneplik

Devecser – Városi emléknappá nyilvánította a képviselő-testület a székely szabadság napját – ezzel fejezik ki szolidaritásukat az önhibájukon kívül határon túl rekedt honfitársaink iránt. Március 10-én székely zászlót helyeznek a közintézményekre, és a székely kultúrához kapcsolódó rendezvényeket szerveznek. Mayer Gábor képviselő, a helyi általános iskola igazgatója elmondta, hogy az oktatási intézmény is részt vesz az emléknap programjaiban, amelyeket Bajók Józsefné pedagógus dolgoz ki.

Tavaszi hangverseny

Sümeg  – A zeneiskola tavaszi hangversenyt rendez március 10-én 17 órakor a Kisfaludy gimnázium a hangversenytermében, várják a zenekedvelő érdeklődőket.

Interaktív kiállítás

Veszprém–Kádárta – A gyermeki képzelet címmel nyílik interaktív kiállítás Dorozsmai-Szabó Eszter rajzaiból és festményeiből március 10-én, kedden, 10 órakor a faluházban. A tárlat április 10-éig látható.

Filmbemutató: A szabadság ára

Veszprém  – A Pannon Egyetem Társadalomtudományok és Nemzetközi Tanulmányok Intézetének szervezésében március 10-én mutatják be Koltay Gábor A Szabadság ára című filmjét. A vetítés után Duray Miklóssal és Koltay Gáborral a házigazdazda, Garaczi Imre egyetemi docens beszélget. Az eseményre 16 órától várják az érdeklődőket az egyetemi könyvtár Kováts-termébe. A dramatikus jelenetekkel gazdagon átszőtt dokumentumfilm bővelkedik drámai részletekben. Megelevenedik az egykori rendőrségi és börtöncellák, a konspirációs lakások és titokban tartott helyszínek világa. Közel ötven egykori harcostárs és mai közéleti szereplő emlékezik a filmben, köztük bizalmi munkatársból lett egykori besúgó is.

 

MÁRCIUS 9.

Díjazott filmet vetítenek

Veszprém – A Téli álom című török–francia–német filmet vetítik március 9-én, hétfőn, 18 órától a Városi Művelődési Központ színháztermében. Nuri Bilge Ceylan alkotása tavaly elnyerte az Arany Pálmát a Cannes-i fesztiválon.

A naplósok fotókiállítása

Veszprém – Penovác Károly a Napló fotóriportere és Szabó Péter Dániel, újságíró-fotóriportere képeiből nyílik kiállítás a Hangvillában március 9-én, hétfőn 18 órakor. A negyven fotóból álló tárlatot Porga Gyula Veszprém polgármestere és Szabó Miklós, a Naplót kiadó Pannon Lapok Társasága ügyvezető igazgatója ajánlja az érdeklődők figyelmébe.

 

SZÍNHÁZ

Veszprém, Petőfi Színház: Nagyszínház: Kulcskeresők 13-án 19 órakor, Petőfi bemutató bérlet. 14-én 19 órakor Bakony bérlet. 16-án 19 órakor Németh László bérlet. 17-én 19 órakor Kisfaludy bérlet.

Latinovits Bujtor Játékszín: Asszooony! 16-án 14 és 17 órakor, ifjúsági bérlet. 17-én 14 és 17 órakor ifjúsági bérlet. 18-án 14 és 17 órakor ifjúsági bérlet. A padlás 18-án 14 órakor Padányi bérlet, 18 órakor Ujhelyi Olga bérlet.

Kabóca Bábszínház: Egyszer volt... 18-án 10 órakor a Kuckó Óvodában, Pöttyös bérlet. A királykisasszony, akinek nem volt birodalma 13-án 14 órakor és 14-én 16 órakor a Hangvillában, nem bérletes.

Hangvilla: L art pour l art: A postás, aki megeszi a leveleket 13-án 19 órakor.

Ajka: Orlai Produkció: Hitted volna? 16-án 19 órakor Tamási bérlet, 17-én 19 órakor Nagy László bérlet.

Balatonalmádi: A királykis-asszony, akinek nem volt birodalma 13-án 14 órakor a Mogyoró úti Óvodában, Pötytyös bérlet.

Berhida: A királykisasszony, akinek nem volt birodalma 12-én 14 órakor a művelődési házban, Pöttyös bérlet.

Herend: A királykisasszony, akinek nem volt birodalma 17-én 9 órakor az óvodában, Pöttyös bérlet.

Pápa: Az aranyhajú leány: 12-én 10 órakor Pöttöm, 14 órakor Fekete István bérlet.

Hókirálynő: 17-én 14 órakor Benedek Elek bérlet. 18-án 14 órakor Lázár Ervin bérlet.

 

KIÁLLÍTÁS

Balatonalmádi: Fülöp Lajos kiállításának megnyitója 17-én 15 órakor a két tannyelvű gimnáziumban.

Balatonfüred: Nádas József festőművész Fényhangok című kiállításának megnyitója 13-án 17 órakor az Arácsi Népházban.

Várpalota: Mónos Jenő festőművész Izlandi élmények című kiállításának megnyitója 13-án 17-kor a Thury-várban.

 

MOZI

Veszprém, Cinema City, március 12 18.: ÉJSZAKAI HAJSZA (16) (Premier!): 17.40, 20.00 órakor. p szo: 22.20 órakor is. szo v: 12.40 órakor is. A CIPŐBŰVÖLŐ (12) (Premier!): 14.15, 18.30, 20.30 órakor. p szo: 22.30 órakor is. szo v: 10.00 órakor is. CHAPPIE (16): 14.45 órakor. kivéve sze: 19.45 órakor. csak sze: 20.15 órakor. ÜZLET BÁRMI ÁRON (16): 18.00 órakor. p szo: 22.15 órakor is. szo v: 12.15 órakor is. FOCUS (16): 16.20, 20.10 órakor. szo v: 10.30 órakor is. A SZÜRKE ÖTVEN ÁRNYALATA (18): kivéve sze: 17.15 órakor. p szo: 22.15 órakor is. AMERIKAI MESTERLÖVÉSZ (f/sub) (16): 15.00 órakor. KINGSMAN A TITKOS SZOLGÁLAT (16): 13.30 órakor. SPONGYABOB: KI A VÍZBŐL! 3D (6): 16.00 órakor. szo v: 11.30 órakor is. SPONGYABOB: KI A VÍZBŐL! (6): kivéve szo v: 13.00 órakor. CSINGILING ÉS A SOHARÉM LEGENDÁJA 3D (6): kivéve p szo v: 13.00 órakor. CSINGILING ÉS A SOHARÉM LEGENDÁJA (6): csak p: 13.00 órakor. szo v: 10.45 órakor is. HŐS6OS 3D (6): csak szo: 12.30 órakor. HŐS6OS (6): csak v: 12.30 órakor.

Tapolca, Városi Mozi: március 12 18.: ESZEVESZETT MESÉK (16): 12-13-án, 16-17-én 14 órakor. SPONGYABOB KI A VÍZBŐL! 3D (6): 12-én, 14-18-án 16.15-kor. ÜZLET BÁRMI ÁRON (16): 18 órakor. FOCUS A LÁTSZAT CSAL (16): 20 órakor.

 

ZENE

Veszprém: Kowalsky meg a Vega-koncert 13-án 21 órakor az Expresszó Klubban.

Dan N Roll Band fellépése 16-án 20 órakor a központi kollégiumban.

A Sexepil zenekar koncertje 14-én az Expresszó Klubban.

Ünnepi koncert: Ferenczi György és a Rackajam 15-én 19.30-kor a Hangvillában.

Savaria Szimfonikus Zenekar Rost Andrea: Színek 16-án 19 órakor a Hangvillában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!